A Balatonnál fogyott a legtöbb gyógyszer júliusban
A júliusi bruttó gyógyszerforgalom 45,8 milliárd forintot tett ki. Veszprém és Somogy megyében az átlagosnál 8-8 százalékkal több vényt váltottak ki – írja a Világgazdaság Online.

Júliusban is csaknem kétmilliárd forintot emelkedett a támogatott, vényköteles gyógyszerek hazai forgalma a júniusi négymilliárd forintos bővülés után – derül ki a Hiflylabs Zrt. a Világgazdasághoz eljuttatott elemzéséből.

A legfrissebb adatok szerint a júliusi bruttó gyógyszerforgalom 45,8 milliárd forintot tett ki. A havi forgalom az előző hónaphoz képest 4 százalékkal, az előző év azonos időszakához képest 2,9 százalékkal, a 2019-es átlaghoz képest pedig 3,6 százalékkal bővült. 2020 első hét hónapját összesítve 6,3 százalékos növekedés látható.

Gyakorlatilag minden gyógyszercsoportban emelkedett júliusban a forgalom, így a májusi mélypont után a nyár közepén már átlagon felüli mennyiségű gyógyszer fogyott a hazai patikákban – mondta Virág Zsolt, a Hiflylabs igazgatósági elnöke a vg.hu-nak. A júliusi vényköteles gyógyszerek forgalma a tavalyi átlagnál, az előző év azonos időszakánál, valamint a júniusi forgalomnál is magasabb volt.

Regionális szinten Budapesten 2,8 százalékos forgalomcsökkenés tapasztalható az elmúlt évhez viszonyítva, míg a nyári szabadságok miatt Somogy és Veszprém megyében mind az előző hónaphoz képest, mind 2019 júliusához képest 8 százalék körüli, kiemelkedő forgalomnövekedés volt tapasztalható – derül ki a cikkből. További részletek a vg.hu-n.

Forrás: vg.hu
Kelt: 2020-09-16