Szlávik János: Szigorítani kell a maszkhasználatot
Hazánkban a járványügyi helyzet miatt nem kell szigorú korlátozásokat bevezetni, de a szakértők által javasolt intézkedéseket komolyan kell venni – idézte az Index.hu Szlávik Jánost, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetőjét, aki az ATV Heti napló című műsorának nyilatkozott.

A főorvos szerint az országban kialakult gócpontokat tudják kezelni. A műsorban a szakértő kifejtette, hogy láthatóan sokan félnek a vírus külföldről történő behurcolásától, amire szerinte a karantén elegendő megoldás, ezzel megakadályozható a vírus terjedése Az infektológus arról is beszélt: a korábbi várakozásokkal szemben a nyári meleg nem hozta el a vírus visszaszorulását, ráadásul a légkondicionált helységekben való tömörülés még kedvezhet is a járvány terjedésének.

Szlávik János szerint a magyar intézkedések szigorúbbak, mint amiket más országokban bevezettek, és emiatt úgy gondolja, a második hullám megelőzhető. A szennyvízadatok alapján, amely pár héttel előre meg tudja jósolni a járvány várható terjedését, a következő két hétben nem várható nagyobb hullám – idézte az Index.hu Szlávik János nyilatkozatát.

A kórházban ápolt koronavírusos betegek száma folyamatosan csökken, az elmúlt napokban pár tucat pácienst kellett ápolni. A maszkok használatának szigorítását Szlávik János is teljesen indokoltnak tartja.

Forrás: index.hu
Kelt: 2020-07-20