Egyre több gyógyszertárban jelent problémát a munkaerőhiány
Az elmúlt években a munkaerőhiány a gyógyszertárakat is elérte, így növekszik az igény a frissen végzett gyógyszerészekre. A Szinapszis Kft. kutatása szerint a gyógyszertárak 52 százalékánál okoz ez problémát, főként vidéken – írja a Világgazdaság.

Ebben az évben 103 gyógyszerészt avattak doktorrá a Semmelweis Egyetemen, míg tavaly 131, tavalyelőtt pedig 137 volt a frissen diplomázók száma. Ez két év alatt 25 százalékos csökkenést jelent. Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnökének elmondása szerint évente 450-460 gyógyszerészhallgatót vesznek fel a hazai orvosegyetemek gyógyszerész karaira, a lemorzsolódás pedig 20 százalék körül van.

A Világgazdaságnak nyilatkozva Marjai Tamás, a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetségének (HGYSZ) szakmai igazgatója elmondta: hullámzó a végzős gyógyszerészhallgatók száma, de az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) adatai szerint az újonnan nyilvántartásba vettek létszámára is ez jellemző.

Marjai hozzátette: sok gyógyszertárnak az a 2025-től életbe lépő előírás is gondot okozhat, miszerint gyógyszertárvezető csak a megfelelő szakvizsgával rendelkező szakember lehet. A követelmény alól csak azok a gyógyszerészek élveznek majd mentességet, akik betöltötték az ötvenedik életévüket. A HGYSZ azonban jogszabály-módosítást javasolt az Emberi Erőforrások Minisztériumának, mondván, méltányosabb lenne a szabályozás, ha a gyógyszerészek nagyobb része kapna mentességet.

Az EMMI a HGYSZ eredeti javaslatát elutasította. Marjai szerint a 2025-től életbe lépő szabályozás azért is problémás, mert jelenleg húszféle szakképesítés szerezhető meg a szakgyógyszerész-képzésben, és nem tudni, mely szakirányok felelnek meg az előírásnak. Ezért a HGYSZ arra kérte a szaktárcát, hogy ezeket a részleteket rendeletben rögzítse.

Forrás: vg.hu
Kelt: 2020-07-17