Újabb 6,1 milliárd eurót gyűjtött össze az Európai Bizottság a koronavírus elleni oltóanyagra
Az Európai Bizottság (EB) közreműködésével szervezett online adományozói konferencián 6,16 milliárd euró gyűlt össze a koronavírus elleni oltóanyagra szombaton.

A világszintű eseményt, amelynek az volt a célja, hogy finanszírozási alapot teremtsen a koronavírussal összefüggő gyógyszer- és vakcinakutatásokra, a brüsszeli testület a Global Citizen jótékonysági mozgalommal együtt kezdeményezte.

A bizottság 4,9 milliárd eurós felajánlását a rendezvény fővédnökeként Ursula von der Leyen elnök jelentette be, aki egyben azt mondta: az Európai Unió teljes mértékben elkötelezett amellett, hogy az emberiség a lehető leghamarabb megfizethető oltóanyaghoz jusson. Hozzátette, hogy az EB nem hisz az „oltóanyag-nacionalizmusban”, e tekintetben a multilateralizmust támogatja. Szavai szerint a bizottság feladata az oltóanyagok kifejlesztése után meggyőzni a magas jövedelmű országokat, hogy vásároljanak annyi vakcinát, amennyiből az alacsony jövedelmű fejlődő országokat is támogatni tudják.

Boris Johnson brit miniszterelnök az esemény kapcsán úgy nyilatkozott, hogy amikor egy igazán hatékony oltóanyag rendelkezésre áll, akkor a világ vezetőinek erkölcsi kötelességük, hogy azt minden ember számára hozzáférhetővé tegyék.

Emmanuel Macron francia elnök szerint az önző megközelítést el kell utasítani, és együttes erővel kell megoldást megtalálni.

Giuseppe Conte olasz elnök, akinek hazáját az Európai Unióban a leginkább sújtotta a koronavírus-járvány, úgy vélekedett: a járvány azt is megmutatta, hogy létezik európai szolidaritás, és hogy a multilateralizmus és a globális partnerség kulcsfontosságú a járvány legyőzésében.

Angela Merkel német kancellár azt mondta, hogy Németország 383 millió eurót adományoz a cél eléréséhez, azonban hozzáfűzte, hogy az erőfeszítéseket tovább kell folytatni.

Az adománygyűjtéshez az Európai Unió után az Egyesült Államok járult hozzá a legnagyobb összeggel, 545 millió amerikai dollárral.

Az akciót online koncertsorozat követte, amelyen fellépett többek között Shakira, a Coldplay, Usher, Jennifer Hudson, Miley Cyrus, Justin Bieber, Quavo, J Balvin, a Chloe x Hallek duó, Yemi Alade, Christine and the Queens, Chris Rock, Hugh Jackman, Charlize Theron, Forest Whitaker, David Beckham, Salma Hayek, Billy Porter és Diane Kruger. Az est házigazdája Dwayne Johnson volt. Az online szuperkoncertet olyan rangos alapítványok támogatták, mint a Bloomberg Philantropies, a Bill és Melinda Gates Alapítvány, valamint a Wellcome Trust.

Az EB május 4-én szervezte első nemzetközi online adományozói konferenciáját, amelyen 7,4 milliárd euró gyűlt össze a koronavírus-járvány elleni küzdelemre, mindenekelőtt oltóanyag, továbbá egyéb gyógyszerek kifejlesztésére, valamint tesztelésre.

Forrás: MTI
Kelt: 2020-06-29

Kapcsolódó cikkek:
Egészségügyi együttműködésről tárgyaltak a V4 országok szakminiszterei
Újra lendületet kaphat a gyógyszerészi gondozás!
Intravénás eszközöket gyártó üzemet építenek Gyöngyösön
Ónodi-Szűcs: még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást, küszöbön a járvány
További fejlesztések indulnak az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben
Méhnyakrák-megelőzési hetet rendez a Mályvavirág Alapítvány
Levegő útján is terjedhet az influenza egy új kutatás szerint
Magyarországot is bíróság elé viheti az Európai Bizottság a magas légszennyezettség miat
Influenza: Több kórházban látogatási tilalmat rendeltek el
Influenza: Újabb kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat
Szakorvos: Csökken a szív- és érrendszeri betegségek miatt elhunytak száma
Éger István: Minden adott a hálapénz megszüntetéséhez
Albánia beelőzte a magyar egészségügyet az EHCI rangsorban
Epilepsziás betegek számára fejlesztenek agyi defibrillátort az SZTE kutatói
Látogatási tilalom a pécsi klinikákon és Csongrád megyében
Országszerte több az influenzás, megduplázódott az intenzíven lévők száma
Romániában megduplázódott az influenza halálos áldozatainak száma
Szakszervezetek: Az előrehozott bérfejlesztés „gesztusértékű”, nem oldja meg
Index: A sürgősségin jelentkező betegek 40%-át máshol kéne ellátni
Japán kutatás: A lassú evés csökkenti az elhízás kockázatát
Gyermekorvosok: Indokolatlan teher az iskolai hiányzások igazolása
A debreceni kórház szerint rendben van a félóránként 600 forintos parkolási díj
Csökkent a várakozási idő az Onkológiai Intézetben
Ombudsman: Nem érvényesülnek a sürgősségi pszichiátrián az ellátottak jogai
Sztrájkra készülnek az egészségügyi dolgozók
Már 83 kórházban van látogatási tilalom az influenza miatt
A napi e-cigarettázás majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát
Évi 14 ezer halálesetet okoz a légszennyezés Magyarországon
Az MSZP-Párbeszéd szerint vészhelyzet, a Fidesz szerint 53%-kos béremelés van az egészsé
Országos népegészségügyi program indult uniós támogatással