Megújította együttműködési megállapodását a versenyhivatal és az Országos Gyógyszerészeti Intézet
A gyógyszerek, a gyógyászati segédeszközök, az orvostechnikai eszközök, az étrendkiegészítők, a tápszerek, és a kozmetikai termékek piacának átláthatósága érdekében a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) megújította a korábban már megkötött együttműködési megállapodását – mondta a GVH elnöke sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.

Rigó Csaba Balázs kifejtette, a megállapodás értelmében a felek kölcsönösen tájékoztatják egymást, ha az érintett termékekkel összefüggésben jogszerűtlen kereskedelmi gyakorlatot, valamint versenyjogi vagy fogyasztóvédelmi problémát észlelnek. Ezen felül a versenyhivatal vállalta, hogy az OGYÉI-vel megosztja a piacelemzési és ágazati vizsgálatainak eredményeit.

Közölte, az elmúlt 20 évben a GVH húsz alkalommal szabott ki bírságot gyógyszer, gyógyászati segédeszköz, orvostechnikai eszköz, étrendkiegészítő, tápszer és kozmetikai termék ügyében. Tizenhét alkalommal a hivatalnak azért kellett eljárnia, mert az adott terméket hirdető cégek jogsértő módon gyógyhatást tulajdonítottak élelmiszereknek, illetve étrendkiegészítőknek, három alkalommal pedig kozmetikumokról derült ki, hogy vagy jogsértő módon hirdették a terméket, vagy jogsértő dolgot állítottak róluk.

Rigó Csaba Balázs elmondta, a legutóbbi ilyen jellegű ügy tavaly volt, akkor 31 millió forintos bírságot szabtak C-vitamin tartalmú étrendkiegészítők megtévesztő reklámozásáért, 10 millió forintot pedig csecsemőknek szánt tápszer, jogsértő reklámozásáért.

Szentiványi Mátyás, az OGYÉI főigazgatója elmondta, a versenyhivatallal az együttműködés például olyan esetek kivizsgálásában fontos, amikor egy gyógyszergyártó jelenti, hogy egy adott termékből hiány van, erre reagálva az intézet megpróbál nagykereskedőkkel kapcsolatba lépni a termék pótlása miatt, közben azonban a cég, amely a hiányt jelenti, behozza az adott terméket az országba.

Kiemelte, az intézet folyamatosan vizsgálja a megállapodásban jelölt termékek piacát. Pozitívumként értékelte, hogy az OGYÉI a magyarországi patikaláncban még nem talált hamis gyógyszereket, az internetes kereskedelem azonban már problémás. Hozzátette, a tápszereknél és étrendkiegészítőknél azonban találkoznak olyan esetekkel, amikor gyógyszernek megfelelő képességet tulajdonítanak az adott készítményeknek, így minden ilyen ügyben fellépnek, hiszen ez a fogyasztók megtévesztése.

Szentiványi Mátyás az étrendkiegészítők internetes vásárlásánál azt javasolta a fogyasztóknak, mindig nézzék meg, hogy a cégnek, amelytől rendelnének van-e magyarországi elérhetősége, és figyeljenek az olyan túlzó állításokra, mint "a mindenkinek hatékony és nincsenek mellékhatásai".

Forrás: MTI
Kelt: 2020-06-15