Friss tanulmány: A remdesivir gyorsítja a koronavírus-betegség lefolyását
A halálozási rátára viszont nincs lényegi hatással – derült ki egy friss, a New England Journal of Medicine-ben megjelent tanulmányból, melynek eredményeit a New York Times idézte.

A május 22-én megjelent friss tanulmány a Gilead által fejlesztett antivirális szerrel kapcsolatos klinikai vizsgálatok eredményeit összegzi. Ez alapján a kutatók azt állapították meg, hogy a remdesivir valóban hatékonyan lerövidíti az új típusú koronavírus által okozott betegség lefolyását, azonban a betegség halálozási rátájára nincs befolyással – összegezte a tanulmány eredményeit a 444.hu a New York Times cikke nyomán.

A vizsgálatok alapján a gyógyszer a betegség súlyosságától függetlenül átlag négy nappal, 15-ről 11 napra rövidítette a gyógyulás idejét, és nem okozott extra komplikációkat. A súlyosabb betegek tüneteit is enyhítette. A gyógyszer hatékonyságát nem befolyásolta az sem, hogy mennyire előrehaladott betegségre adták – írja a lap.

A vizsgálat szerint a halálozási rátát nem befolyásolta a gyógyszer, vagyis az összességében pozitív eredmények ellenére sem tűnik ideális megoldásnak. „Tekintettel arra, hogy a kezelés mellett is magas a halálozási ráta, nyilvánvaló, hogy önmagában az antivirális szer nem elegendő kezelés a betegségre” – állapították meg a klinikai vizsgálatot végző kutatók.

A cikk alapjául szolgáló tanulmány az alábbi címen olvasható.

Forrás: 444.hu/The New York Times
Kelt: 2020-05-25