Központosítaná a kormány a kórházak gazdálkodási rendszerét
Központi integrált gazdálkodási rendszer bevezetésére készül a kormány az állami kórházakban - derül ki a Magyar Közlöny szerdai számában megjelent rendeletből. A projekt teljes költségét 8 milliárd forintra tervezi a kormány és az elképzelések szerint nagy részét uniós forrásból finanszírozná – írja a Portfolio.hu.

A Kormány 1174/2020. (IV. 22.) Korm. határozata a központi kórházi integrált gazdálkodási rendszer megvalósítása érdekében szükséges intézkedésekről és az ezekhez szükséges források biztosításáról címmel jelent meg kormányhatározat, amivel komoly informatikai fejlesztést készít elő a kormány az egészségügyi ellátórendszerben.

A határozat kimondja, hogy a kormány egyetért azzal, hogy az Állami Egészségügyi Ellátó Központ által fenntartott kórházakban egy egységes, modern technológiai alapon nyugvó, központi integrált gazdálkodási rendszer kerüljön megvalósításra a Kormányzati Adatközpont felhőtechnológiáján alapuló informatikai környezetben – írja a Portfolio.hu.

Erre a fejlesztésre a dokumentum 8 milliárd forintos forrást irányoz elő – ebből 2,967 milliárd forintot az idei költségvetésből biztosítanak, a fennmaradó részt pedig uniós forrásokból valósítanák meg. 2020. október 31-ig a belügyminiszternek, az EMMI miniszterrel és a pénzügyminiszterrel közösen már jelentést kell készítenie az informatikai rendszer felállításának eredményéről.

Forrás: portfolio.hu
Kelt: 2020-04-24