141 gyógyultnak minősített beteg koronavírus-tesztje lett pozitív Dél-Koreában
Egyelőre nem eldönthető, hogy ilyen rövid időn belül újrafertőződtek, vagy inkább a tesztek megbízhatóságával van probléma – írja az Index.hu.

A dél-koreai járványügyi központ közleménye szerint 141 olyan embernek lett pozitív a koronavírustesztje, akik egyszer már átestek a fertőzésen. A központ vezetője azt mondja, egyelőre nem tudja, hogy mi okozhatta az emberek újrafertőződését, de vizsgálják az eseteket – írja az Index.hu.

A legtöbb szakértő szerint valószínűtlen, hogy ilyen röviddel a gyógyulás után valaki újrafertőződjön az új koronavírussal. Szerintük a magyarázat az lehet, hogy hibás volt a teszt, vagy a testben változó a vírus RNS-ének a jelenléte, a tesztek pedig ezt keresik. Azt is vizsgálják, hogy az érintett emberek fertőzőek-e, nagyjából két hét múlva ígértek ezzel kapcsolatban eredményeket.

Forrás: index.hu
Kelt: 2020-04-16