1500 felett a magyarországi koronavírus-fertőzöttek száma
Újabb 54 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 1512 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 13 beteg, ezzel 122 főre emelkedett az elhunytak száma, és ugyanennyien már gyógyultan távoztak a kórházból – közölték kedden reggel a koronavírusról szóló központi tájékoztató oldalon.

A koronavirus.gov.hu szerint a 13 újabb halálos áldozat mindegyikének volt valamilyen ismert alapbetegsége; ketten voltak 60 év felett, a többi elhunyt 70 évnél idősebb volt. A nyilvántartás szerint meghalt egy 97 éves nő is, aki a járvány eddigi legidősebb áldozata Magyarországon – írja az Index.hu.

A kormányfő csütörtökön bejelentette: elrendelik a kijárási korlátozás fenntartását határozatlan időre, valamint kormányrendelettel adnak jogot a polgármestereknek, hogy húsvét idejére saját településeiken további szigorító intézkedésekről döntsenek. Emiatt számos magyarországi város és község – főleg a kiemelt kirándulóhelyek térségében és a fővárosi agglomerációban – lényegében bezárkózott a négynapos húsvéti hétvégére. Szintén a szigorítás része, hogy mostantól 15 órakor bezárnak a trafikok is.

A miniszterelnök pénteki rádióinterjújában arról is beszélt, hogy ha a járvány tetőzik, akár 7500-8000 lélegeztetőgépre is szüksége lehet az országnak, miközben jelenleg csak 2000 ilyen készülék áll rendelkezésre. Azt is elmondta, hogy az egészségügyi dolgozók akár egyötödét megfertőzheti a vírus.

Forrás: index.hu
Kelt: 2020-04-14