Az egészségügyi készletek védelme a kórházparancsnokok fő feladata
A koronavírus-járvány miatt kirendelt kórházparancsnokok egyik fő feladata az egészségügyi készletek – például gyógyszerkészletek, fertőtlenítőszerek – védelme – jelentette ki az országos kórházfőparancsnok a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kedd reggel.

Halmosi Zsolt hozzátette: a védekezési mechanizmusokat és a vagyonbiztonságot ellenőrizni kell. A kórházfőparancsnok elmondta, hogy több esetben például a kórházi szájmaszkok, fertőtlenítőszerek útját nem lehetett követni. Több intézményvezető feljelentést is tett, így több büntetőeljárás is folyamatban van amiatt, hogy egészségügyi készletek tűntek el a kórházakból - ismertette a vezérőrnagy.

A kórházparancsnokok másik fő feladata a járványügyi szabályok betartatása az intézmény területén. Fontos, hogy azok, akiknek szükséges, meghatározott rend szerint - előszűrést követően, megfelelő védőfelszerelésben – léphessenek csak be a kórház területére – hangsúlyozta Halmosi Zsolt, rámutatva, „egyetlen kis hiba kockázatot jelenthet az intézmény működésére”.

A vezérőrnagy kiemelte, a sikeres védekezésben fontos, hogy a kórházparancsnokok és az intézményvezetők között szoros együttműködés legyen. Emlékeztetett, hogy március 30. óta 108 egészségügyi intézményben kórházparancsnok segíti az intézmény működését és az egészségügyi készletek védelmét.

Forrás: MTI
Kelt: 2020-04-07

Kapcsolódó cikkek:
Egészségügyi együttműködésről tárgyaltak a V4 országok szakminiszterei
Újra lendületet kaphat a gyógyszerészi gondozás!
Intravénás eszközöket gyártó üzemet építenek Gyöngyösön
Ónodi-Szűcs: még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást, küszöbön a járvány
További fejlesztések indulnak az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben
Méhnyakrák-megelőzési hetet rendez a Mályvavirág Alapítvány
Levegő útján is terjedhet az influenza egy új kutatás szerint
Magyarországot is bíróság elé viheti az Európai Bizottság a magas légszennyezettség miat
Influenza: Több kórházban látogatási tilalmat rendeltek el
Influenza: Újabb kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat
Szakorvos: Csökken a szív- és érrendszeri betegségek miatt elhunytak száma
Éger István: Minden adott a hálapénz megszüntetéséhez
Albánia beelőzte a magyar egészségügyet az EHCI rangsorban
Epilepsziás betegek számára fejlesztenek agyi defibrillátort az SZTE kutatói
Látogatási tilalom a pécsi klinikákon és Csongrád megyében
Országszerte több az influenzás, megduplázódott az intenzíven lévők száma
Romániában megduplázódott az influenza halálos áldozatainak száma
Szakszervezetek: Az előrehozott bérfejlesztés „gesztusértékű”, nem oldja meg
Index: A sürgősségin jelentkező betegek 40%-át máshol kéne ellátni
Japán kutatás: A lassú evés csökkenti az elhízás kockázatát
Gyermekorvosok: Indokolatlan teher az iskolai hiányzások igazolása
A debreceni kórház szerint rendben van a félóránként 600 forintos parkolási díj
Csökkent a várakozási idő az Onkológiai Intézetben
Ombudsman: Nem érvényesülnek a sürgősségi pszichiátrián az ellátottak jogai
Sztrájkra készülnek az egészségügyi dolgozók
Már 83 kórházban van látogatási tilalom az influenza miatt
A napi e-cigarettázás majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát
Évi 14 ezer halálesetet okoz a légszennyezés Magyarországon
Az MSZP-Párbeszéd szerint vészhelyzet, a Fidesz szerint 53%-kos béremelés van az egészsé
Országos népegészségügyi program indult uniós támogatással