A Szent János Kórház lehet a következő járványkórház
A Szent János Kórházat jelölték ki a következő járványkórháznak. Egyelőre két pavilont alakítanak át a koronavírusos esetek fogadására – értesült a Válasz Online.

A lap információi szerint a kormányzati szervek arról értesítették a Szent János Kórház vezetőit, hogy a kórházat járványkórházi célra jelölték ki – írja a valaszonline.hu.

A lap úgy tudja, a III. belosztály lesz az egyik járványügyi célra átalakított részleg, ahol korábban egy koronavírus-fertőzött beteget is elláttak. Az osztály főorvosa, több orvosa és nővérei járványügyi karanténban vannak. Ez egy kardiológiai ellátóhely, a János Kórház átlagához mérten jól felszerelt, viszont lélegeztetőgépből nincs elég, ezért a hiányzó kapacitásokat pótolni kell.

A másik épület a mozgásszervi rehabilitációs osztályé, ahol szintén vírusfertőzötteket fogadnak majd. Az 1083 kórházi ágyas Szent János Kórház pavilonos szerkezete miatt alkalmas járványkórházi funkcióra, viszont a Szent László Kórházhoz hasonlóan rossz állagú épületei is vannak, emellett sosem volt kiemelt fertőző profilja.

A kormány arra készíti fel az egészségügyet, hogy intézményeibe nagy számban érkeznek majd a fertőzés súlyosabb tüneteivel betegek – írja a lap.

Forrás: valaszonline.hu
Kelt: 2020-03-18