Egyre több területet érint az orvoshiány
Egy orvosra 1800 felnőtt, egy gyermekorvosra 1000 gyermek jut – derül ki az Egészségügyi statisztikai évkönyv adataiból, amelyeket az InfoRádió Statisztikai percek című műsorában mutattak be.

Az egészségügyi intézmények működéséhez szükségesnek ítélt 43 ezer orvosi állás 4 százaléka, míg a kapcsolódó szakdolgozói álláshelyek 3,5 százaléka maradt betöltetlen 2018-ban – ismertette Tokaji Károlyné, a Központi Statisztikai Hivatal osztályvezetője az InfoRádió Statisztikai percek című magazinjában a frissen megjelent Egészségügyi Statisztikai Évkönyv főbb megállapításait. Felhívta a figyelmet arra, hogy mivel az előbbi számok átlagos adatok, a fekvőbeteg gyógyintézeti ellátásban már magasabbak ezek az arányok, illetve egyes kórházi osztályokon meghaladja a 10 százalékot is – idézte a műsorban elhangzottakat az infostart.hu.

Utóbbi körbe tartozik jellemzően az endokrinológia, a pszichiátria, a járóbeteg szakellátásban pedig az onkológia, a fizioterápia, az alkohológia küzd a legnagyobb arányban létszámhiánnyal.

Földrajzi megoszlás szerint a legkritikusabb a helyzet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol a költségvetési fekvőbeteg ellátást nyújtó intézmények körében a 15 százalékot is meghaladja az orvoshiány.

A szakdolgozók esetében az ország nyugati részében mutatkozik nagyobb létszámhiány, például Vas megyében, Komárom-Esztergomban, de említhetnénk Budapestet is, itt is 10 százalék felett alakult az üres álláshelyek aránya a fekvőbeteg ellátásban – mondta Tokaji Károlyné.

A háziorvosi rendszerben 2018-ra 10 százalékos volt a dolgozói létszámcsökkenés, összességében 4677 háziorvos és 1405 házigyermekorvos dolgozott az év végén. A legkomplikáltabb a helyzet a községi szintű ellátásban, itt 30 százalékos a csökkenés a 2000-es év óta.

Egy orvosra 1800 felnőtt, egy gyermekorvosra 1000 gyermek jut; „idáig romlott a helyzet” – mondta Tokaji Károlyné. A műsor az alábbi címen meghallgatható.

Forrás: infostart.hu
Kelt: 2020-03-12