Primus Egyesület: Ki kell fehéríteni a magánszolgáltatói szürkezónát

Az állami és a magánegészségügyi ellátás együttműködésének világos szabályozása jelentősen enyhítene az egészségügy nehézségein a Primus Magánegészségügyi Szolgáltatók Egyesülete szerint. A két rendszer hatékony együttműködése lényegesen javíthatna a többi között a munkaerőhiány problémáján – fejtette ki Leitner György, az egyesület elnöke a szervezet csütörtöki budapesti sajtóbeszélgetésén.

A Primus javasolja az egészségügy új finanszírozási modelljének kialakítását, amely az egymást kiegészítő közösségi és magánfinanszírozásra épül. A magyar háztartások saját forrásból évi csaknem 1000 milliárd forintot költenek egészségügyi kiadásokra, a bővülés 4-5 százalékos évente. A magánszolgáltatók forgalma évi 300 milliárd forint, ugyanekkor ennek mintegy harmada a szürkegazdaságba megy – hívta fel a figyelmet Leitner György.

A szakmai egyesület álláspontja szerint szükség van a magánszolgáltatói szürkezóna kifehérítésére, a paraszolvencia progresszív csökkentésére és a két szektor között a felelősségi viszonyok tisztázására. A Primus az egészségügy finanszírozásában elengedhetetlennek tartja a vállalatok érdekeltségének megteremtését is. Ezért javasolja, hogy a gazdálkodó szervezetek által a munkavállalóiknak vásárolt egészségügyi szolgáltatások költségként elszámolhatóak legyenek.

A Primus elnöke elmondta azt is, hogy eddig kilenc magánegészségügyi szolgáltató teljesítette a komplex auditon és próbavásárláson alapuló minősítési folyamatot, és szerezte meg az egyesület által alapított Minősített magánegészségügyi szolgáltató védjegyet. Nem kaphatja meg a védjegyet az a vállalkozás, ahol a próbavásárláskor nem adnak számlát, vagy hálapénzt fogadnak el. Kizáró ok a szükséges engedélyek hiánya, a feketén foglalkoztatott munkaerő, illetve ha a szolgáltatónak nincs felelősségbiztosítása. Az értékelést független auditorok végzik. A védjegyet elnyert szolgáltatókról a www.primusminoseg.hu oldalon kaphatnak tájékoztatást az érdeklődők.

Az egyesület 13 vezető hazai magánegészségügyi szolgáltatót tömörít, a tagok összesen 25 milliárd forint árbevételt értek el 2018-ban, és 4,5 milliárd forint adót fizettek be a központi költségvetésbe.

Forrás: MTI
Kelt: 2020-02-06