Eurostat: Magyarországon a legmagasabb a rákos megbetegedések halálozási aránya
2016-ban százezer lakosra 345 rák miatti haláleset jutott Magyarországon, ez a legnagyobb arány az Európai Unión belül – derült ki az Eurostat kedden, a rákellenes világnapon közzétett statisztikáiból, melyeket a Qubit.hu tudományos hírportál közölt.

A tagállamok (és EU-n kívüli európai országok) kötelező adatszolgáltatásán alapuló statisztika szerint Horvátországban, Szlovákiában és Szlovéniában sem sokkal jobb a helyzet, ott is rendre háromszáz feletti esetszám jut százezer lakosra. A skála másik végén mediterrán és skandináv országok találhatók főként: az élen Ciprus, Finnország és Málta áll 194, 200, illetve 221 esettel százezer lakosra vetítve.

Az uniós átlag 257 eset, ami stabil, de lassú javulást mutat a 2011-ben mért 266-hoz képest.

A Magyarországon mért 345 eset/százezer fő egyébként lassú javulást jelent az előző évek rák miatti halálozási rátáihoz képest: a részletes adatok szerint 2011-ben 357, 2012-ben 361, 2013-ban 352, 2014-ben 348, 2015-ben pedig 346 eset jutott százezer magyar lakosra. Ezekkel az értékekkel minden évben megelőztük az EU összes többi tagállamát – emlékeztet cikkében a Qubit.hu.

2016-ban egyébként csaknem 1,2 millió volt azoknak a száma, akik rákos megbetegedésben hunytak el az Európai Unióban; a rák már az összes haláleset 26 százalékáért felel. Az elhalálozottak között nagyobb arányban voltak a férfiak (656 ezer), mint a nők (512 ezer); a férfiak 29 százaléka rák miatt halt meg az adott évben, míg a nőknél ez az arány csak 23 százalék volt. Az összes rák miatti halálesetből 289 ezret a 65 év alatti populáció adott, a korcsoportban az összes haláleset 37 százaléka a rák számlájára írható, míg a 65 év feletti korosztályban ez az arány 23 százalék.

A férfiak esetében a tüdő-, a nőknél a mellrák a leghalálosabb az Eurostat statisztikái szerint. A leggyakoribb fatális daganattípus a tüdőrák, amely összességében 239 ezer embert ölt meg 2016-ban, ez az összes eset 20 százaléka. Vastag-, illetve végbélrák miatt 140 ezer ember halálozott el, mellrák miatt 85 ezer, a hasnyálmirigyrák 65 ezer ember életébe került 2016-ban. A rák miatt elhalálozott férfiak 10 százalékának (65 ezer embernek) prosztatarák volt az alapbetegsége.

A rákellenes világnap alkalmából nyilatkozott kedden Kásler Miklós miniszter, az egészségügyért is felelős Emmi vezetője: mint mondta, minden feltétel adott idehaza a daganatos betegségek gyógyításához, és Magyarország Európában elsők között állította össze a nemzeti rákellenes programot. Hozzátette, mind a labordiagnosztika, mind a modern eszközpark rendelkezésre áll, és „Magyarországon minden rákellenes gyógyszer ingyenesen hozzáférhető”.

Az Eurostat eredeti jelentése az alábbi címen olvasható.

Forrás: Qubit.hu/Eurostat
Kelt: 2020-02-05