Továbbra sincs magyar érintettje a koronavírusnak
Továbbra sincs magyar érintettje a Kínából kiinduló koronavírusnak – hangsúlyozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

Menczer Tamás közölte: sem Magyarországon, sem külföldön nincs tudomásuk magyar betegről, és olyan külföldiről sem tudnak, aki úgy tartózkodik Magyarországon, hogy korábban megbetegedett volna. Hozzátette: az önkéntes jelentkezés alapján a KKM már hat magyarról tud, aki a lezárt Hopej tartományban van. Mind a hatan egészségesek, a pekingi magyar nagykövetség mindannyiukkal kapcsolatban van. Közülük négyen egy gyár újranyitásán dolgoznak Vuhanban február elejéig, és nem szeretnék elhagyni a várost. Egy másik ugyanott tartózkodó magyar azonban elhagyná a várost, amint lehet, de nem Magyarországra utazna, hanem egy másik tartomány fővárosába, Hangcsouba menne, ahol él és dolgozik. A hatodik magyar nem Vuhanban, hanem Hopej egy másik városában él, és amint lehet, hazatérne Magyarországra.

Menczer Tamás elmondta: a pekingi magyar nagykövetség kapcsolatban van a kínai külügyminisztériummal, valamint Hopej tartomány, és Vuhan város külügyi irodájával is. Hangsúlyozta: szombaton és vasárnap is egyeztetett az országos tisztifőorvossal, akinek tájékoztatása szerint a magyar egészségügyi rendszer felkészült, rendelkezésre állnak a vírust kimutatni képes tesztek. Eddig két gyanús eset volt, de mindkettőnél kiderült, hogy nem a koronavírusról van szó – mondta. Hozzátette: amennyiben a vírus megjelenne Magyarországon, Budapesten és vidéken is megvannak azok az egészségügyi protokollok, amelyek szerint el kell járni.

A külügyminisztérium fokozottan figyeli, hogy a világon – és főként Európában – az országok milyen biztonsági protokollokat léptetnek érvénybe, valamint azt is, hogy a repülőtereken bevezetnek-e rendkívüli intézkedéseket. Azt is figyelemmel kísérik, hogy van-e olyan ország, amely utazási korlátozást vezet be Kínával szemben, de ilyen döntésről jelenleg nem tudnak – közölte.

Kérdésre válaszolva az államtitkár elmondta: a csoportos be- és kiutazások tiltása Kínában a jelenlegi információk szerint kizárólag a kínai turistákra vonatkozik majd. Arról is beszélt: az EU-s országok túlnyomó többsége nem vezetett be rendkívüli intézkedést a repülőtereken, hőkaput csak néhány ország alkalmaz. Nem kizárt, hogy rendkívüli intézkedést a későbbiekben Magyarországon is bevezetnek, de egyelőre nem tartják indokoltnak – emelte ki.

Forrás: MTI
Kelt: 2020-01-27