Egy év alatt negyven milliárddal nőtt az egészségügyi intézmények adóssága
A 2019 végi 67,7 milliárdos tartozásnak immár csaknem kétharmada 60 napon túli lejáratú – írja a Weborvos a Privátbankár cikke nyomán.

Az egészségügyi intézmények adóssága a Magyar Államkincstár honlapján megjelent friss tájékoztatás szerint 2019 végén 67,7 milliárdot tett ki, ez több mint háromszor magasabb a 2018 végi 20,8 milliárdnál. Figyelmeztető jel, hogy a 2019 végi tartozásnak immár csaknem kétharmada 60 napon túli lejáratú – írta a Weborvos.hu a privátbankár.hu cikke alapján.

Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervek által jelentett lejárt tartozásállomány összege 2019. december 31-én 71,5 milliárd forint volt. Ez csaknem teljes egészében az egészségügyi intézményeknél halmozódott fel (beleértve a járó- és fekvőbeteg szakellátás intézményeit, az egészségügyi ágazati háttérintézményeket, valamint a klinikai központtal rendelkező felsőoktatási intézményeket), azok ugyanis 67,7 milliárddal tartoznak. Míg ebből az államnak csak 200 millióval adósak, addig a szállítóiknak és a szolgáltatóknak 67,5 milliárddal, amelyből 1,6 milliárd irányul az államháztartáson belülre.

Összehasonlításképpen, az egészségügyi intézményeknél felhalmozódott adósság 2018 végén még 20,8 milliárd forint volt. Ebből 100 millió állt fenn az állammal szemben, közel 20,7 milliárd a szállítókkal, szolgáltatókkal szemben, amelyből 400 millió irányult az államháztartáson belülre.

Az egészségügyi intézmények adósságának nagy aránya miatt lehet irányadó, hogy az összes – tehát nemcsak a náluk felhalmozódott –, 71,5 milliárdnyi tartozásból 30 nap alatti 17,4 milliárd, 30-60 nap közötti 11,4 milliárd, 60 napon túli lejáratú 42,7 milliárd. Ez utóbbi növekedése is figyelemre méltó: 2018 végén még csak 7,9 milliárdot tett ki, míg a 30-60 közöttiek 6,6 milliárdot, a 30 nap alattiak 17,9 milliárdot – írta a lap.

Forrás: Weborvos.hu/privatbankar.hu
Kelt: 2020-01-24

Kapcsolódó cikkek:
Egészségügyi együttműködésről tárgyaltak a V4 országok szakminiszterei
Újra lendületet kaphat a gyógyszerészi gondozás!
Intravénás eszközöket gyártó üzemet építenek Gyöngyösön
Ónodi-Szűcs: még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást, küszöbön a járvány
További fejlesztések indulnak az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben
Méhnyakrák-megelőzési hetet rendez a Mályvavirág Alapítvány
Levegő útján is terjedhet az influenza egy új kutatás szerint
Magyarországot is bíróság elé viheti az Európai Bizottság a magas légszennyezettség miat
Influenza: Több kórházban látogatási tilalmat rendeltek el
Influenza: Újabb kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat
Szakorvos: Csökken a szív- és érrendszeri betegségek miatt elhunytak száma
Éger István: Minden adott a hálapénz megszüntetéséhez
Albánia beelőzte a magyar egészségügyet az EHCI rangsorban
Epilepsziás betegek számára fejlesztenek agyi defibrillátort az SZTE kutatói
Látogatási tilalom a pécsi klinikákon és Csongrád megyében
Országszerte több az influenzás, megduplázódott az intenzíven lévők száma
Romániában megduplázódott az influenza halálos áldozatainak száma
Szakszervezetek: Az előrehozott bérfejlesztés „gesztusértékű”, nem oldja meg
Index: A sürgősségin jelentkező betegek 40%-át máshol kéne ellátni
Japán kutatás: A lassú evés csökkenti az elhízás kockázatát
Gyermekorvosok: Indokolatlan teher az iskolai hiányzások igazolása
A debreceni kórház szerint rendben van a félóránként 600 forintos parkolási díj
Csökkent a várakozási idő az Onkológiai Intézetben
Ombudsman: Nem érvényesülnek a sürgősségi pszichiátrián az ellátottak jogai
Sztrájkra készülnek az egészségügyi dolgozók
Már 83 kórházban van látogatási tilalom az influenza miatt
A napi e-cigarettázás majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát
Évi 14 ezer halálesetet okoz a légszennyezés Magyarországon
Az MSZP-Párbeszéd szerint vészhelyzet, a Fidesz szerint 53%-kos béremelés van az egészsé
Országos népegészségügyi program indult uniós támogatással