Horváth Ildikó: A kormány elkötelezett, hogy segítséget nyújtson a meddő pároknak
A kormány elkötelezett abban, hogy minél több segítséget nyújtson a meddő pároknak, ezért február 1-től ingyenesek lesznek a meddőségkezelésben használt gyógyszerek és a teljes körű meddőségi kivizsgálások – erről az egészségügyért felelős államtitkár beszélt hétfőn.

Horváth Ildikó szólt arról is, hogy a nyár végén elkészült az az egészségügyi szakmai irányelv, amely korszerű elvek alapján a különböző kivizsgálási lépéseket, a beavatkozások helyét és a megfelelő eljárásrendet biztosítja. Jelezte, a kormány jelentősen megnövelte az állami fenntartású meddőségkezelési intézetek számát, így ez évtől összesen tizenkettő ilyen működik az országban.

Az államtitkár közölte azt is, hogy mind a kivizsgálási csomagok, mind pedig a kezelésben használt gyógyszerek 100 százalékos támogatással lesznek elérhetők. Hozzátette: ez azokra a gyógyszerekre is érvényes lesz, amelyeknél eddig valamennyi önrészt kellett fizetniük az érintetteknek.

A február 1-jétől ingyenessé váló meddőségi vizsgálatok közfinanszírozásba történő bevonására a kormány éves szinten több mint 9 milliárd forintot biztosít, a még nem közfinanszírozott gyógyszerek közfinanszírozásba vonására pedig 1,6 milliárd forintot fordít az állam. Az intézkedésektől azt várják, hogy még több család merjen lépni akkor is, ha természetes úton nem lehet gyermekük.

Konc János, a Szent János Kórház meddőségcentrumának vezető főorvosa arról beszélt: nem lehet megjósolni, hogy milyen ütemben és mennyi gyerek születik az intézkedések nyomán, de mindenképpen több családnak lesz elérhető a meddőségkezelés. Mint mondta, Magyarországnak eddig sem kellett szégyenkeznie a meddőségkezelésben elért eredményeivel, a területen dolgozók mindig magas színvonalon gyógyítottak.

Magyarországon minden hetedik házaspár meddő és 150 ezer embert érint ez a probléma. A fejlesztéseknek köszönhetően a becslések szerint négyezer újszülött világra jövetelét prognosztizálják 2022-re – tette hozzá az államtitkár.

Forrás: MTI
Kelt: 2020-01-21

Kapcsolódó cikkek:
Egészségügyi együttműködésről tárgyaltak a V4 országok szakminiszterei
Újra lendületet kaphat a gyógyszerészi gondozás!
Intravénás eszközöket gyártó üzemet építenek Gyöngyösön
Ónodi-Szűcs: még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást, küszöbön a járvány
További fejlesztések indulnak az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben
Méhnyakrák-megelőzési hetet rendez a Mályvavirág Alapítvány
Levegő útján is terjedhet az influenza egy új kutatás szerint
Magyarországot is bíróság elé viheti az Európai Bizottság a magas légszennyezettség miat
Influenza: Több kórházban látogatási tilalmat rendeltek el
Influenza: Újabb kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat
Szakorvos: Csökken a szív- és érrendszeri betegségek miatt elhunytak száma
Éger István: Minden adott a hálapénz megszüntetéséhez
Albánia beelőzte a magyar egészségügyet az EHCI rangsorban
Epilepsziás betegek számára fejlesztenek agyi defibrillátort az SZTE kutatói
Látogatási tilalom a pécsi klinikákon és Csongrád megyében
Országszerte több az influenzás, megduplázódott az intenzíven lévők száma
Romániában megduplázódott az influenza halálos áldozatainak száma
Szakszervezetek: Az előrehozott bérfejlesztés „gesztusértékű”, nem oldja meg
Index: A sürgősségin jelentkező betegek 40%-át máshol kéne ellátni
Japán kutatás: A lassú evés csökkenti az elhízás kockázatát
Gyermekorvosok: Indokolatlan teher az iskolai hiányzások igazolása
A debreceni kórház szerint rendben van a félóránként 600 forintos parkolási díj
Csökkent a várakozási idő az Onkológiai Intézetben
Ombudsman: Nem érvényesülnek a sürgősségi pszichiátrián az ellátottak jogai
Sztrájkra készülnek az egészségügyi dolgozók
Már 83 kórházban van látogatási tilalom az influenza miatt
A napi e-cigarettázás majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát
Évi 14 ezer halálesetet okoz a légszennyezés Magyarországon
Az MSZP-Párbeszéd szerint vészhelyzet, a Fidesz szerint 53%-kos béremelés van az egészsé
Országos népegészségügyi program indult uniós támogatással