MRI készülékeket forgalmazó cégeket büntetett 1,6 milliárd forintra a GVH
Az érintett cégek felosztották egymás között a projekt keretében kiírt közbeszerzéseket - írja a hvg.hu a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közleménye nyomán.

A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy számos képalkotó diagnosztikai termékeket (azaz, MRI-, CT- és röntgenberendezéseket) gyártó és forgalmazó vállalkozás tanúsított jogsértő magatartást az „Egészségügyi eszközök energia-megtakarítást célzó beszerzésének támogatása” elnevezésű EU-s pályázathoz kapcsolódó közbeszerzési eljárásokban. A GVH a cégekre összesen több mint 1,6 milliárd forintnyi bírságot szabott ki A versenyhivatali vizsgálat feltárta, hogy 2015-ben az érintett cégek felosztották egymás között a Környezet és Energia Program keretében kiírt közbeszerzéseket. Egységesen és folyamatosan tanúsított versenykorlátozó magatartásuk ráadásul az egyik legsúlyosabb versenyjogi jogsértésnek minősül Az eljárásban több vállalkozás is aktívan együttműködött a hatósággal. A GVH több vállalkozás esetében jelentősen enyhítette a bírságokat az ún. egyezségi eljárásra tekintettel.

Forrás: hvg.hu/GVH
Kelt: 2020-01-06