Ingyenessé válnak a meddőségkezelésben használt gyógyszerek és beavatkozások
Január elsejétől ingyenessé válnak a meddőségkezelésben használt, jelenleg is finanszírozott gyógyszerek és meddőségi beavatkozások – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

Novák Katalin közölte: szintén ingyenes lesz a meddőségi vizsgálat a nők és a férfiak számára is 2020. július elsejétől. A területen eltörlik a teljesítmény-volumen korlátot, azaz „a jövőben nem lehetnek várólisták a meddőségkezelésben” – tette hozzá. Magyarországon mintegy 150 ezer pár küzd meddőségi problémákkal, ők szeretnének gyermeket, gyermekeket, de valamilyen okból nem tud természetes úton gyermekük foganni – ismertette az államtitkár.

Novák Katalin leszögezte: a kormány egységesen magas színvonalat és irányelveket szeretne látni a meddőség kezelésében, azért, hogy a problémával küzdő párok az országban mindenhol ugyanazt a magas színvonalú ellátást kapják. Beszámolt arról is, hogy elkészült a Nemzeti Humán Reprodukciós Program tervezete, amelynek megtárgyalása a következő hónapok feladata lesz.

Novák Katalin úgy fogalmazott: „azt szeretnék, hogy Magyarországon minden vágyott gyermek megszülethessen; ha ez így lenne, nem is lennének demográfiai problémáink”. Nő az állami felelősségvállalás annak érdekében, hogy minden meddőségi problémával küzdő pár megkaphassa ingyenesen az egységesen magas színvonalú kezelést és ellátást – mondta Novák. Újságírói kérdésre Novák Katalin közölte: a Kaáli és a Forgács intézetek mellett más hasonló központok kerültek csütörtökön a magyar állam tulajdonába.

A mesterséges megtermékenyítést és lombikbébi kezeléseket végző, mintegy 30 éve alapított Kaáli Intézet igazgatója, Kaáli Nagy Géza szülész-nőgyógyász professzor a meddőség kapcsán úgy fogalmazott: népbetegség, amely „a biológiai halhatatlanságtól fosztja meg áldozatait”. Az orvosprofesszor emlékeztetett rá, hogy intézetük segítségével eddig mintegy 30 ezer gyermek jött a világra. Az intézet jelenleg már hét magyarországi telephellyel rendelkezik, amelyek csütörtökön állami tulajdonba kerültek. Várakozásai szerint a „jobb finanszírozás” következtében még több gyermek fog születni az intézet segítségével.

Forgács Vince, a szintén meddőségkezelést végző Forgács Intézet igazgatója a többi között arról beszélt, hogy intézetük idén már 1500 ciklust kezelt társadalombiztosítási forrásból. Az igazgató azt mondta: az új rendszerben „sem a minőség, sem a színvonal, sem a hangulat” nem változik meg az intézetben.

Forrás: MTI
Kelt: 2019-12-20

Kapcsolódó cikkek:
Egészségügyi együttműködésről tárgyaltak a V4 országok szakminiszterei
Újra lendületet kaphat a gyógyszerészi gondozás!
Intravénás eszközöket gyártó üzemet építenek Gyöngyösön
Ónodi-Szűcs: még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást, küszöbön a járvány
További fejlesztések indulnak az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben
Méhnyakrák-megelőzési hetet rendez a Mályvavirág Alapítvány
Levegő útján is terjedhet az influenza egy új kutatás szerint
Magyarországot is bíróság elé viheti az Európai Bizottság a magas légszennyezettség miat
Influenza: Több kórházban látogatási tilalmat rendeltek el
Influenza: Újabb kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat
Szakorvos: Csökken a szív- és érrendszeri betegségek miatt elhunytak száma
Éger István: Minden adott a hálapénz megszüntetéséhez
Albánia beelőzte a magyar egészségügyet az EHCI rangsorban
Epilepsziás betegek számára fejlesztenek agyi defibrillátort az SZTE kutatói
Látogatási tilalom a pécsi klinikákon és Csongrád megyében
Országszerte több az influenzás, megduplázódott az intenzíven lévők száma
Romániában megduplázódott az influenza halálos áldozatainak száma
Szakszervezetek: Az előrehozott bérfejlesztés „gesztusértékű”, nem oldja meg
Index: A sürgősségin jelentkező betegek 40%-át máshol kéne ellátni
Japán kutatás: A lassú evés csökkenti az elhízás kockázatát
Gyermekorvosok: Indokolatlan teher az iskolai hiányzások igazolása
A debreceni kórház szerint rendben van a félóránként 600 forintos parkolási díj
Csökkent a várakozási idő az Onkológiai Intézetben
Ombudsman: Nem érvényesülnek a sürgősségi pszichiátrián az ellátottak jogai
Sztrájkra készülnek az egészségügyi dolgozók
Már 83 kórházban van látogatási tilalom az influenza miatt
A napi e-cigarettázás majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát
Évi 14 ezer halálesetet okoz a légszennyezés Magyarországon
Az MSZP-Párbeszéd szerint vészhelyzet, a Fidesz szerint 53%-kos béremelés van az egészsé
Országos népegészségügyi program indult uniós támogatással