Jogsértő reklámok miatt 7 millió forintos bírságot kapott egy gyógyszercég
A gyógyszert forgalmazó cég jogsértő módon járt el, amikor multivitamin-készítményének egyes reklámjaiban közvetlenül szólította meg a gyerekeket, ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 7 millió forintos bírságot szabott ki a gyógyszergyártó céggel szemben – közölte a hivatal pénteken az MTI-vel.

A GVH a multivitamint SpongyaBobos kulaccsal kínáló televíziós reklámot, a Nők Lapja Gyerek magazinban megjelent újsághirdetést, valamint a terméket "varázstörölközővel" ajánló televíziós hirdetést minősítette jogsértőnek, ugyanis a szabályozás alapján tilos egy reklámban a gyermekkorúak közvetlen felszólítása a reklámozott áru megvásárlására, illetve szüleik vagy más felnőtt meggyőzésére, hogy vegyék meg nekik a terméket.

A közlemény szerint a hatóság a kereskedelmi gyakorlat megítélésekor figyelembe vette, hogy a csatornákat, amelyek levetítették az érintett reklámot, gyermekek is nézik, a hirdetésekben használták a „keresd” kifejezést, amely a GVH szerint közvetlenül szólítja meg a gyerekeket. A hirdetések dinamikus, a gyermekek érdeklődését felkeltő játékos képi világgal rendelkeztek, valamint, hogy a termékeket összecsomagolták játékokkal, amely így különösen vonzóvá vált a kiskorúak számára.

Közölték, a versenyhivatal döntésében összességében mintegy 30 százalékos bírságcsökkentő tényezőként vette figyelembe, hogy a vállalkozás elismerte a jogsértést, továbbá szigorúbb ellenőrzés alá vonta reklámjait a versenyfelügyeleti eljárás hatására.

Forrás: MTI
Kelt: 2019-12-02

Kapcsolódó cikkek:
Gyógyszerstop a budaörsi raktártűz után
Bezártak két budapesti patikát illegális gyógyszerkereskedelem miatt
Újabb gyógyszertár tevékenységét függesztette fel az OGYÉI
Klinikai I. fázisú farmakológiai vizsgálóhelyet hozott létre a Honvédkórház
Újabb gyógyszertárak tevékenységét függesztette fel az OGYÉI
OGYÉI: négyszáz féle gyógyszer érintett a tűzben
2023-tól Gödöllőn gyártanák a diftéria- és a tetanuszoltás alapanyagát
A jövőben kizárólag patikában kapható majd néhány megfázás elleni készítmény
Étrend-kiegészítőket vont ki a forgalomból a NÉBIH
Toxikológus: mintegy kétszázezren gyógyszerfüggők Magyarországon
Infektológus: Nem alakulhat ki kanyarójárvány Magyarországon
Év terméke díjat kapott a Dipankrin Optimum
TOP 200-ba került a Semmelweis gyógyszerészeti képzése
Megkezdődött a hazai gyógyszer-azonosítási rendszer felállítása
A Hungaropharma műtüdőt adományozott a Heim Pál gyermekkórháznak
A helyes gyógyszerszedés fontosságáról közölt riportot a Kossuth Rádió
Elvégezték az első magyarországi gyermek-tüdőtranszplantációt
Még idén forgalomba kerülhet a capiprazine Magyarországon
Az orvosképzést segítő skill-laborhálózatot hoznak létre
A magyar webáruházak toplistájára kerültek a gyógyszerek
Újra elérhető a meningococcus B elleni vakcina
Magyarországon is megjelent a nyugat-nílusi láz
Jelentős parlagfűpollen-terhelés várható az idén
Nyomozás indul a szennyezett vérnyomáscsökkentők miatt
Új épületet adtak át a Béres szolnoki gyárában
Százötvenmillió forintnyi hamis gyógyszert foglaltak le Magyarországon
Szaporodnak a webpatikák Magyarországon
Az egészséges életmód fontosságára figyelmeztet az Egy Csepp Világnap
Gyógyszerészeti napot tartanak a székesfehérvári patikamúzeumban
Az önkormányzat tiltakozik a gyulai patikák új ügyeleti rendje ellen