Népszava: Orvoshiány miatt nem tudott több beteget fogadni a Veszprémi kórház
Az egészségügy szakemberhiánya eddig csak a közép-magyarországi régióban okozott logisztikai feladványokat a mentőknek. A KSH 2018-as adatai szerint az orvosi álláshelyek 3,8 százaléka, a szakdolgozóinak 3,4 százaléka betöltetlen. A legnagyobb probléma a fekvőbeteg-ellátásban van, ahol az orvoshiány 6,2, a szakdolgozóké pedig 5 százalékos – írja a Népszava Online.

Az intenzív ágyak harmadán nem fogadhatott betegeket a Veszprém megyei kórház a hétvégén – értesült a Népszava. Mint írták, Veszprém megye legnagyobb betegellátó intézménye, a Csolnoky Ferenc Kórház „a továbbra is fennálló szakember hiányra” hivatkozva jelentette a hatóságoknak a hétvégén, hogy intenzív osztálya ágyainak harmadát nem tudja használni. Az 12 ágyas intenzív osztály nem csak a kórház saját traumatológiáját, sebészetét, stroke centrumát szolgálja ki, hanem szükség esetén a balatonfüredi szívkórházból is ideszállítják a betegeket. A lap már szombaton érdeklődött a kórház főigazgatójánál, hogy a történtek okoznak-e működési zavart, kellett-e műtéteket elhalasztaniuk, ám mostanáig sem kaptak választ. Így azt sem tudni, hogy volt-e olyan eset a hétvégén, amikor a kórház kapacitáscsökkenése miatt máshová kellett vinniük sérültet, beteget a mentőknek.

Az egészségügy szakemberhiánya eddig csak a fővárosban és a közép-magyarországi régióban okozott logisztikai feladványokat a mentőknek, egy ideje viszont már más régiókban is mind többször kell fogadó intézményt keresniük a beutalási rendben kijelölt intézmény helyett. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatai szerint is évről-évre több kórházi kapacitást szüneteltetnek orvosok vagy szakdolgozók hiánya miatt az intézmények. Tavaly már 889 férőhelyet nem tudtak kihasználni, ami valamivel már több mint az összes kórházi ágy két százaléka.

A Magyar Kórházszövetség a minap kétnapos konferenciát tartott az ágazat humánerőforrás gondjairól. A rendezvényen 12 pontos javaslatcsomagot állítottak össze arról, mit kellene tenni a helyzet javításáért. Kulcsfeltétel például, hogy legkésőbb három éven belül az ágazatban dolgozó valamennyi szakember a piaci bérnek megfelelő összeget keressen. Fontos lenne továbbá, hogy az egészségügyben dolgozókat vegyék ki a közszférára vonatkozó kötelező nyugdíjazás, és visszafoglalkoztatási szabályok alól. Emellett fontos lenne bővíteni a kórházi szakemberek képzésére és az emberi munka kiváltását segítő technológiákra fordítható támogatást. A lap úgy tudja: a kormányzati címzettek közül még senki nem reagált a kórházszövetség javaslataira.

A Népszava Online eredeti cikke az alábbi címen olvasható.

Forrás: nepszava.hu
Kelt: 2019-11-27

Kapcsolódó cikkek:
Egészségügyi együttműködésről tárgyaltak a V4 országok szakminiszterei
Újra lendületet kaphat a gyógyszerészi gondozás!
Intravénás eszközöket gyártó üzemet építenek Gyöngyösön
Ónodi-Szűcs: még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást, küszöbön a járvány
További fejlesztések indulnak az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben
Méhnyakrák-megelőzési hetet rendez a Mályvavirág Alapítvány
Levegő útján is terjedhet az influenza egy új kutatás szerint
Magyarországot is bíróság elé viheti az Európai Bizottság a magas légszennyezettség miat
Influenza: Több kórházban látogatási tilalmat rendeltek el
Influenza: Újabb kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat
Szakorvos: Csökken a szív- és érrendszeri betegségek miatt elhunytak száma
Éger István: Minden adott a hálapénz megszüntetéséhez
Albánia beelőzte a magyar egészségügyet az EHCI rangsorban
Epilepsziás betegek számára fejlesztenek agyi defibrillátort az SZTE kutatói
Látogatási tilalom a pécsi klinikákon és Csongrád megyében
Országszerte több az influenzás, megduplázódott az intenzíven lévők száma
Romániában megduplázódott az influenza halálos áldozatainak száma
Szakszervezetek: Az előrehozott bérfejlesztés „gesztusértékű”, nem oldja meg
Index: A sürgősségin jelentkező betegek 40%-át máshol kéne ellátni
Japán kutatás: A lassú evés csökkenti az elhízás kockázatát
Gyermekorvosok: Indokolatlan teher az iskolai hiányzások igazolása
A debreceni kórház szerint rendben van a félóránként 600 forintos parkolási díj
Csökkent a várakozási idő az Onkológiai Intézetben
Ombudsman: Nem érvényesülnek a sürgősségi pszichiátrián az ellátottak jogai
Sztrájkra készülnek az egészségügyi dolgozók
Már 83 kórházban van látogatási tilalom az influenza miatt
A napi e-cigarettázás majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát
Évi 14 ezer halálesetet okoz a légszennyezés Magyarországon
Az MSZP-Párbeszéd szerint vészhelyzet, a Fidesz szerint 53%-kos béremelés van az egészsé
Országos népegészségügyi program indult uniós támogatással