1,8 milliárd forinttal támogatta a kormány a GSK gyógyszergyár fejlesztését
A kormány 1,8 milliárd forinttal támogatta a GlaxoSmithKline (GSK) gyógyszergyár 18 milliárd forintos gödöllői fejlesztését - mondta kedden Gödöllőn a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter a GSK gyógyszergyártó vállalat új oltóanyaggyártó-üzemének megnyitóján arról beszélt, hogy mindig megtiszteltetés Magyarország számára, ha egy-egy szakterület globális éllovasai szavaznak bizalmat a magyar beruházási környezetnek és a magyar munkavállalók szakértelmének. Hozzátette, hogy a GSK a világ hatodik legnagyobb gyógyszeripari vállalata; a cég gödöllői fejlesztésével 104, magas hozzáadott értéket képviselő munkahely jött létre. A diftéria és a tetanusz elleni oltóanyag összetevőit fogja a vállalat előállítani az új gyártóegységében, hozzájárulva sok csecsemő és kisgyermek egészségének megvédéséhez - fűzte hozzá a miniszter.

A külgazdasági és külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy a gyógyszeripari vállalat 2014 óta stratégiai partnere a magyar kormánynak, ami hozzájárulhatott ahhoz, hogy az ország a világvállalat gyártóegységein belüli fejlesztésekért folyó versenyben jól szerepelt. Hozzátette, hogy a cég 36 országban 87 gyártóhellyel rendelkezik, ami azt jelenti, hogy legalább még 35 ország versenyben volt ezért a fejlesztésért.

Christopher Hunley, a GSK Biologicals Kft. ügyvezető igazgatója az átadott fejlesztést mérföldkőnek nevezte, amely megerősíti a gödöllői gyár stratégiai szerepét a GSK hálózatán belül. Hozzátette, hogy a gödöllői gyártóegységben is világszínvonalon, a legmagasabb nemzetközi sztenderdek alapján folyik a gyártás, a kapacitásbővítés hátterében a kiemelkedő hozzáadottérték-arány áll. A GSK a jövőben minden Diphtheria Toxoid és Tetanus Toxoid terméket egy helyen, Gödöllőn tud majd előállítani, ezzel leegyszerűsíti és hatékonyabbá teszi a vakcinagyártási folyamatokat – fűzte hozzá az ügyvezető igazgató.

Iain Lindsay, az Egyesült Királyság Magyarországra akkreditált nagykövete elmondta, hogy a GSK, mint az egyik legnagyobb magyarországi brit befektető folyamatosan azon is dolgozik, hogy a lakosság minél szélesebb köre számára biztosítson hozzáférést az innovatív terápiákhoz és védőoltásokhoz, elősegítve ezzel egyre több ember, elsősorban a csecsemők és a kisgyermekek egészségének megőrzését.

Forrás: MTI
Kelt: 2019-11-13

Kapcsolódó cikkek:
Egészségügyi együttműködésről tárgyaltak a V4 országok szakminiszterei
Újra lendületet kaphat a gyógyszerészi gondozás!
Intravénás eszközöket gyártó üzemet építenek Gyöngyösön
Ónodi-Szűcs: még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást, küszöbön a járvány
További fejlesztések indulnak az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben
Méhnyakrák-megelőzési hetet rendez a Mályvavirág Alapítvány
Levegő útján is terjedhet az influenza egy új kutatás szerint
Magyarországot is bíróság elé viheti az Európai Bizottság a magas légszennyezettség miat
Influenza: Több kórházban látogatási tilalmat rendeltek el
Influenza: Újabb kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat
Szakorvos: Csökken a szív- és érrendszeri betegségek miatt elhunytak száma
Éger István: Minden adott a hálapénz megszüntetéséhez
Albánia beelőzte a magyar egészségügyet az EHCI rangsorban
Epilepsziás betegek számára fejlesztenek agyi defibrillátort az SZTE kutatói
Látogatási tilalom a pécsi klinikákon és Csongrád megyében
Országszerte több az influenzás, megduplázódott az intenzíven lévők száma
Romániában megduplázódott az influenza halálos áldozatainak száma
Szakszervezetek: Az előrehozott bérfejlesztés „gesztusértékű”, nem oldja meg
Index: A sürgősségin jelentkező betegek 40%-át máshol kéne ellátni
Japán kutatás: A lassú evés csökkenti az elhízás kockázatát
Gyermekorvosok: Indokolatlan teher az iskolai hiányzások igazolása
A debreceni kórház szerint rendben van a félóránként 600 forintos parkolási díj
Csökkent a várakozási idő az Onkológiai Intézetben
Ombudsman: Nem érvényesülnek a sürgősségi pszichiátrián az ellátottak jogai
Sztrájkra készülnek az egészségügyi dolgozók
Már 83 kórházban van látogatási tilalom az influenza miatt
A napi e-cigarettázás majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát
Évi 14 ezer halálesetet okoz a légszennyezés Magyarországon
Az MSZP-Párbeszéd szerint vészhelyzet, a Fidesz szerint 53%-kos béremelés van az egészsé
Országos népegészségügyi program indult uniós támogatással