Megtalálhatták a hétköznapi náthát okozó víruscsoport ellenszerét
Amerikai tudósok úgy vélik, megtalálták a hétköznapi nátha és egyszerű megfázás neveken ismert betegség ellenszerét, és az emögött álló vírusnak a rokonait is képesek megállítani, amelyek súlyosabb tüneteket, akár bénulást is képesek okozni – írja az Index.hu a BBC-re hivatkozva.

A Stanford Egyetem kutatói nem közvetlenül a vírust támadták, hanem azt a sejtjeinkben megtalálható fehérjét vették célba, amely a kórokozó terjedését segíti. Ezzel a módszerrel egerekben és emberi tüdősejtekben teljes védelmet értek el, ugyanakkor embereken egyelőre nem tesztelték az eljárást – írja az Index.hu a BBC híre alapján.

A meghűlések legnagyobb részét valamilyen rhinovírus okozza, amelynek százhatvan különféle típusa van, és nagyon könnyen mutálódnak, hogy elkerüljék a gyógyszerek és az immunrendszerünk védőeszközeit. A Stanford kutatói viszont arra jöttek rá, hogy nem kell ennyiféle célpontra lőni, sokkal praktikusabb, ha a bejutást segítő egyetlen fehérjét blokkolni.

Elkezdtek sejteket tenyészteni, és kikapcsolni bennük olyan fehérjéket, amiket a vírus megtámadhat. Így jutottak el végül a SETD3 nevű enzimet előállító génhez. Amikor SETD3 nélküli sejttenyészetet próbáltak megfertőzni, nem jártak sikerrel, és ezzel nemcsak a rhinovírusokat tudták távol tartani, hanem más kórokozókat is – írja a lap.

Az emberi kísérletek elkezdésére egyelőre azért kell várni, mert nem ismert, hogy a SETD3 enzim egyébként milyen funkciót lát el az emberi szervezetben. Biztató fejlemény, hogy a génmanipulált egerek, amelyek teljesen SETD3-mentesen születtek és nőttek fel, életben maradtak, nem láttak rajtuk semmilyen lényeges elváltozást, azt leszámítva, hogy ellenálltak ezeknek a vírusoknak. A következő lépésben olyan kémiai anyagot kell találni, amely képes utánozni a gén blokkolását, átmenetileg blokkolni az érintett fehérjét, és egyéb mellékhatások nélkül gyógyítani a náthát.

Forrás: index.hu/BBC
Kelt: 2019-09-18

Kapcsolódó cikkek:
Összefüggés lehet a demencia és a prosztatarák egyik terápiája között
Új kutatás: most akkor mégsem jó, ha probiotikumot szedünk?
Tizenöt új innovatív gyógyszert fogadtak be
Az antibiotikum tartós szedése a bélrák előfutárának tekintett sejtszaporulatot idézhet
Kutatás: az 50 év felettiek háromnegyede nem sportol rendszeresen
A térbeli tájékozódásért felelős agysejteket vizsgálta két magyar kutató
A kálciumcsatorna-blokkolók fokozhatják a hasnyálmirigyrák kockázatát
Kísérlet indul az 1-es típusú diabétesz csecsemőkori megelőzésére
A rákos áttétek terjedését meggátló hatóanyagot azonosítottak
A nátha lehetséges gyógymódját találták meg brit kutatók
HECRIN: Erősíteni kell az egyetemi kutatóhelyek szerepét az innovatív kutatásokban
Növekedésre számít a Boehringer Ingelheim a magyar piacon
Több mint egymilliárdot nyert el kutatás-fejlesztésre a Solvo konzorciuma
Egy kutatás szerint a gyakran felírt gyógyszerek egy része depressziót okozhat
Összefüggést találtak a magas vérnyomás és az időskori demencia között
Őssejtterápia javíthatja a szklerózis multiplexben szenvedő páciensek állapotát
Nemcsak az antibiotikumok rombolják a bélflórát egy új kutatás szerint
Női termékenységre ható gyógyszer tulajdonjogát vette meg a Richter
Az alternatív terápiák ronthatják a rákos betegek túlélési esélyeit
A naptej használata 40 százalékkal csökkenti a melanoma kockázatát
Koponyasérültek diagnosztikájához szükséges új eszköz kifejlesztésében vesznek részt mag
Génmódosított rizzsel léphetnek fel a HIV-fertőzés ellen
Az epesav okozta betegségek gyógyításáról publikáltak magyar kutatók
Kiemelt támogatást kaphat a Richter skizofrénia elleni gyógyszere
Az e-cigaretta károsíthatja az immunrendszert
Friss kutatás: Már kis mennyiségű alkohol is káros az egészségre
Létező gyógyszerek kombinációja vezethet el a rák hatékonyabb gyógyításához
Új kezelés hosszabbíthatja meg az előrehaladott mellrákban szenvedők életét
Szakértő: Szinte naponta jönnek ki új gyógyszerek a pikkelysömör enyhítésére
A véralvadásgátlókat kiváltó oltással kísérleteznek japán kutatók