Rendkívüli nagygyűlést tart szeptemberben a Magyar Orvosi Kamara
Elhalt ígéretek nyomában címmel rendkívüli nagygyűlést tart szeptember 21-én a Magyar Orvosi Kamara (MOK) – jelentette be a kamara elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Éger István elmondta: a nagygyűlés célja a „félbeszakadt tárgyalások folytatása” a kormánnyal és azok „gyors, eredményes lezárása”. A szeptemberi nagygyűlésre meghívást kap három tárca, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Pénzügyminisztérium és a Miniszterelnökség – közölte.

A MOK követelései között szerepel a 900 ezer forintos, egységesen kötelező kezdő minimális alapbér a közfinanszírozott egészségügyi ellátás valamennyi szakorvosának, fogorvosának a munkaviszony típusától függetlenül – mondta.

A kamara elnöke kitért arra: a legutóbbi parlamenti választásokat megelőző korszak „termékeny és kommunikatív időszak volt aláírt eredményekkel”, de a 2018 áprilisa óta eltelt időszakot az „elvesztegetett idő és a csalódottság” szavakkal jellemezhető. A kormány határozott ígéretet tett arra, hogy a 2018-as választásokat követően folytatódik az orvosok bérének felzárkóztatása. 2019 elején intenzív tárgyalás indult, elkészült egy „ígéretes megállapodás tervezete” is, amelyből azonban „nem lett semmi” – közölte Éger István.

„Ez nagyon nagy csalódást és becsapottságérzést okozott” az orvostársadalomban – fogalmazott. Éger István örvendetesnek nevezte a szakdolgozói béremelés megkezdését, amelyet a MOK „150 százalékig támogatott”. E folyamat eredményeként „például egy 19-21 éves jogviszonnyal rendelkező felsőfokú végzettségű ápoló átlagkeresete 2022 januárjától 690 ezer forintra ugrik” – idézte az egészségügyért felelős államtitkárt. Ugyanakkor egy nyugdíj előtt álló, több szakvizsgás szakorvos hivatalos bruttó alapbére jelenleg 565 ezer forint.

Úgy fogalmazott: „örvendetes, hogy a szakdolgozók lassan európai bérszintre kerülnek, de megengedhetetlen”, hogy az orvosok béremeléséről „nemhogy konkrét tárgyalás nincsen, de még csak utalás sem arra, hogy változna” a helyzetük. Mindezek következtében nem tudják megszüntetni a paraszolvenciát, ami alapvetően akadályozza színvonalas szakorvosképzést – mondta Éger István.

A MOK elnöke követeléseik között említette, hogy szüntessék meg a nyugdíjas korú, az egészségügyben dolgozó munkavállalókat sújtó diszkriminációt. „Az mégiscsak disznóság, hogy ma egy három műszakban, betegágy mellett dolgozó nővértől kétszer annyi közterhet szed be” az állam, mint attól a nyugdíjastól, aki mondjuk egy irodában dolgozik – tette hozzá.

Közölte: a kormánynak el kell döntenie, hogy orvosokkal vagy orvosi képzettséggel nem rendelkezőkkel akarja-e gyógyíttatni a jövőben a magyar embereket. Elvárják továbbá, hogy a kormány rendszeresen és szigorúan ellenőrizze a szakmai minimumfeltételek, a munkaerő és a tárgyi feltételek meglétét az egészségügyi intézményekben. Tarthatatlan, hogy az erre felruházott hatóságok jogkörét nullára csökkentették, és ellenőrzés „vagy nincs, vagy szemet huny” – tette hozzá a kamara elnöke.

Az EMMI kész tárgyalni

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) eddig is tárgyalt és ezután is kész a párbeszédre a Magyar Orvosi Kamarával (MOK) – közölte a szaktárca szerdán az MTI-vel. A szaktárca közleményében megjegyezte, bízik abban, hogy Éger István továbbra is a tárgyalásokat, és nem a médián keresztül történő üzengetést részesíti előnyben. A tárca tudatta: célja, hogy növeljék az orvosok és egészségügyi dolgozók anyagi megbecsülését.

A kormány intézkedéseinek köszönhető, hogy az orvosok bére 2010 és 2017 között átlagosan a két és félszeresére emelkedett, és az egészségügyi szakdolgozók bére 2016 és 2022 között átlagosan ugyancsak a két és félszeresére emelkedik, ezekre a célokra idén 14 milliárd forintot, jövőre csaknem 82 milliárd forintot fordítanak – olvasható a közleményben.

Kiemelték, hogy jelentős ösztöndíjjal segítik a rezidenseket, a kórházak fejlesztésével javulnak a munkakörülmények és az orvosok szakmai fejlődési lehetőségei. Hozzátették: jövőre 700 milliárd forintos kerettel folytatódik az Egészséges Budapest program, amelynek részeként további nagy értékű diagnosztikai eszközök beszerzésére és szakrendelők felújítására kerül sor.

Az Emmi szerint a 2020-as költségvetésben közel 2000 milliárd forint áll majd rendelkezésre egészségügyi célokra, ez 2010-hez viszonyítva 770 milliárd forinttal jelent több forrást, és 184 milliárd forinttal magasabb, mint 2019-ben. Mindezek hatására jelentősen nő az orvosi diplomát választók száma, csökken az elvándorló orvosok száma és 2010 óta csaknem hatezerrel több orvos dolgozik – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI
Kelt: 2019-08-15

Kapcsolódó cikkek:
Egészségügyi együttműködésről tárgyaltak a V4 országok szakminiszterei
Újra lendületet kaphat a gyógyszerészi gondozás!
Intravénás eszközöket gyártó üzemet építenek Gyöngyösön
Ónodi-Szűcs: még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást, küszöbön a járvány
További fejlesztések indulnak az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben
Méhnyakrák-megelőzési hetet rendez a Mályvavirág Alapítvány
Levegő útján is terjedhet az influenza egy új kutatás szerint
Magyarországot is bíróság elé viheti az Európai Bizottság a magas légszennyezettség miat
Influenza: Több kórházban látogatási tilalmat rendeltek el
Influenza: Újabb kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat
Szakorvos: Csökken a szív- és érrendszeri betegségek miatt elhunytak száma
Éger István: Minden adott a hálapénz megszüntetéséhez
Albánia beelőzte a magyar egészségügyet az EHCI rangsorban
Epilepsziás betegek számára fejlesztenek agyi defibrillátort az SZTE kutatói
Látogatási tilalom a pécsi klinikákon és Csongrád megyében
Országszerte több az influenzás, megduplázódott az intenzíven lévők száma
Romániában megduplázódott az influenza halálos áldozatainak száma
Szakszervezetek: Az előrehozott bérfejlesztés „gesztusértékű”, nem oldja meg
Index: A sürgősségin jelentkező betegek 40%-át máshol kéne ellátni
Japán kutatás: A lassú evés csökkenti az elhízás kockázatát
Gyermekorvosok: Indokolatlan teher az iskolai hiányzások igazolása
A debreceni kórház szerint rendben van a félóránként 600 forintos parkolási díj
Csökkent a várakozási idő az Onkológiai Intézetben
Ombudsman: Nem érvényesülnek a sürgősségi pszichiátrián az ellátottak jogai
Sztrájkra készülnek az egészségügyi dolgozók
Már 83 kórházban van látogatási tilalom az influenza miatt
A napi e-cigarettázás majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát
Évi 14 ezer halálesetet okoz a légszennyezés Magyarországon
Az MSZP-Párbeszéd szerint vészhelyzet, a Fidesz szerint 53%-kos béremelés van az egészsé
Országos népegészségügyi program indult uniós támogatással