Tízmilliárdot költenek a kórházak patológiai osztályainak fejlesztésére
Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ 9,81 milliárdos programja keretében országszerte megújulnak a kórházak patológiai osztályai, valamint korszerű felszereléseket kapnak az intézmények – mondta el a program szakmai vezetője csütörtökön a győri kórház fejlesztésének átadásán.

Takács Szabolcs kifejtette, 37 patológiai osztályra a szövettani vizsgálatok berendezéseit szerzik be, nyolc megyei kórházban csőpostarendszert alakítanak ki, és befejeződött 43 patológiai osztályon a bonctermek és kegyeleti helyiségek felújítása.

Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára elmondta, hogy a kormány a 2014 és 2020 közötti időszakban 160 milliárd forintot fordít az egészségügy fejlesztésére. Az összegből 85 milliárd forintot az infrastrukúra korszerűsítésére használnak fel, a fennmaradó részt a humán terület körülményeinek javítására használják.

Tamás László János főigazgató elmondta, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház új csőpostarendszerének és felújított patológiai osztályának fejlesztése 350 millió forintba került, a költségekből 50 millió forintot a kórház állt. A fejlesztés az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Diagnosztikai és orvosi laboratóriumi hálózat infrastrukturális feltételeinek javítása elnevezésű projekt keretében valósult meg.

A szövettani vizsgálatokhoz szükséges korszerű patológiai berendezések a terápia alapját képező diagnózis minőségét javítják. A csőposta a különböző osztályok és a központi laboratórium között teremt összeköttetést, az anyagok gyors, gazdaságos és megbízható szállítására nyújt optimális logisztikai megoldást.

A győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban összesen 1500 ágy található, ebből 1089 férőhelyen aktív ellátás folyik. A kórházban évente 38 ezer műtétet végeznek, 65 ezer fekvőbeteget látnak el és a járóbeteg ellátás keretében 1,3 millió orvos-beteg találkozóra kerül sor. Az intézményben 2300 ember dolgozik, közülük 400 orvos és 1600 szakdolgozó. Az intézménynek másfél éve nincs adóssága, a 2018-as költségvetési főösszege 22,5 milliárd forint volt.

Forrás: MTI
Kelt: 2019-06-28

Kapcsolódó cikkek:
Egészségügyi együttműködésről tárgyaltak a V4 országok szakminiszterei
Újra lendületet kaphat a gyógyszerészi gondozás!
Intravénás eszközöket gyártó üzemet építenek Gyöngyösön
Ónodi-Szűcs: még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást, küszöbön a járvány
További fejlesztések indulnak az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben
Méhnyakrák-megelőzési hetet rendez a Mályvavirág Alapítvány
Levegő útján is terjedhet az influenza egy új kutatás szerint
Magyarországot is bíróság elé viheti az Európai Bizottság a magas légszennyezettség miat
Influenza: Több kórházban látogatási tilalmat rendeltek el
Influenza: Újabb kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat
Szakorvos: Csökken a szív- és érrendszeri betegségek miatt elhunytak száma
Éger István: Minden adott a hálapénz megszüntetéséhez
Albánia beelőzte a magyar egészségügyet az EHCI rangsorban
Epilepsziás betegek számára fejlesztenek agyi defibrillátort az SZTE kutatói
Látogatási tilalom a pécsi klinikákon és Csongrád megyében
Országszerte több az influenzás, megduplázódott az intenzíven lévők száma
Romániában megduplázódott az influenza halálos áldozatainak száma
Szakszervezetek: Az előrehozott bérfejlesztés „gesztusértékű”, nem oldja meg
Index: A sürgősségin jelentkező betegek 40%-át máshol kéne ellátni
Japán kutatás: A lassú evés csökkenti az elhízás kockázatát
Gyermekorvosok: Indokolatlan teher az iskolai hiányzások igazolása
A debreceni kórház szerint rendben van a félóránként 600 forintos parkolási díj
Csökkent a várakozási idő az Onkológiai Intézetben
Ombudsman: Nem érvényesülnek a sürgősségi pszichiátrián az ellátottak jogai
Sztrájkra készülnek az egészségügyi dolgozók
Már 83 kórházban van látogatási tilalom az influenza miatt
A napi e-cigarettázás majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát
Évi 14 ezer halálesetet okoz a légszennyezés Magyarországon
Az MSZP-Párbeszéd szerint vészhelyzet, a Fidesz szerint 53%-kos béremelés van az egészsé
Országos népegészségügyi program indult uniós támogatással