Népszava: Hat százalékkal bővül jövőre az egészségügyi kassza
A lap információi szerint 150 milliárddal nő az E-Alap, további 60 milliárd juthat az Egészséges Budapest Programra. A gyógyszerkassza 31 milliárd forinttal bővülhet.

A jövő évi költségvetés sem hoz áttörést az egészségügyben. A Népszava információi szerint ugyanis a rendszer működtetésére egyelőre mindössze 150 milliárd forintos többletet terveztek az Egészségbiztosítási Alap (E-Alap) jövő évi költségvetésébe és további 60 milliárdot adnának az előterjesztés készítői a fejlesztésekre, azaz az Egészséges Budapest Program folytatására. Úgy tudják, egyelőre nincs dedikált többletforrás Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetőjének népegészségügyi programjára: az érintett soron pont akkora összeg szerepel, mint amennyit e célra ebben az évben elkölthettek.

Idén a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő mintegy 2443,3 milliárdból gazdálkodhatott, vagyis a jövő évi mintegy 150 milliárdos többletből túl sok mindenre nem futja, egyebek mellett a kórházak és szakrendelők finanszírozásának emelésére sem. A természetbeni orvosi ellátásokra ugyanis a 150 milliárdos pluszból 40 milliárd jut. Ennek másfélszerese szokott lenni évente csak a kórházi eladósodás. További 31 milliárddal nőhet a gyógyszerkassza és külön soron, úgynevezett céltartalékként 80 milliárdos összeget különítettek el mindösszesen az orvosoknak, az ápolóknak, a védőnőknek és a műszaki gazdasági területen dolgozóknak a kormányzat által már többször is kilátásba helyezett béremelésre.

Arról, hogy a béremelésre szánt 80 milliárdból melyik szakmacsoportnak mennyi jut majd, egyelőre túl sokat nem tudni. Eddig mindössze annyi szivárgott ki, hogy a szakdolgozók idei 8-, és a jövőre tervezett 14 százalékos többletéhez mintegy 28-30 milliárd forintra van szükség – írja a lap.

A Népszava online teljes cikke az alábbi címen olvasható.

Forrás: Népszava online
Kelt: 2019-05-16