A demencia új típusát azonosították egy friss kutatásban
Amerikai kutatók a demencia új típusát azonosították, tünetei az Alzheimer-kórhoz hasonlóak.

Idős páciensek millióit diagnosztizálhatták korábban tévesen, akár egyharmaduk is a demencia egy másik formájában szenvedhet – írja az MTI a BBC tudósítása alapján. A most azonosított kór (LATE, limbic-predominant age-related TDP-43 encephalopathy) leginkább a 80 év felettieket sújtja. Ebben a korcsoportban öt ember közül egy szenved a betegségtől a tudósok szerint, akik több ezer elhunyt mintáit elemezve ismerték fel az új kórt.

Időnként csak a halál után lehet a demencia jeleit az agyban megfigyelni, nincs olyan teszt, amelyik kimutatná. A LATE-re a TDP-43 nevű fehérjék agyi felhalmozódása jellemző, az Alzheimer-kórra két másik fehérje, az amiloid és a tau lerakódásai.

A tudósok régóta nagy erőkkel keresik a gyógymódot, a betegség sok oka és típusa miatt eddig eredménytelen volt a munka, az elbutulásra jelenleg sincs hatásos kezelés. Az új kór jobb megismerése új gyógymódok kifejlesztéséhez vezethet a kutatók szerint.

Pete Nelson, a tanulmány vezető szerzője, a Kentucky Egyetem tudósa elmondta, hogy az általuk LATE-nek nevezett betegség mindig is jelen volt. „Az Alzheimer-kór olyasmi, amiről mindenki tudja, hogy elbutulást okoz, ám más betegségek is állhatnak a tünetek hátterében. Amit mi LATE-nek neveztünk, az egyik leggyakoribb az okok közül. Sok a tennivaló, terápiákat kell kidolgozni rá, a mi munkánk jelentheti a kiinduló pontot” – magyarázta. Hozzátette, hogy az eddig Alzheimer-kórral diagnosztizáltak közül sokan kétség kívül az újonnan felfedezett betegségben szenvedtek.

Robert Howard, a University College London tudósa szerint „valószínűleg ez az utóbbi öt év legfontosabb tanulmánya a demencia kutatásában”.

Forrás: MTI/BBC
Kelt: 2019-05-02

Kapcsolódó cikkek:
Összefüggés lehet a demencia és a prosztatarák egyik terápiája között
Új kutatás: most akkor mégsem jó, ha probiotikumot szedünk?
Tizenöt új innovatív gyógyszert fogadtak be
Az antibiotikum tartós szedése a bélrák előfutárának tekintett sejtszaporulatot idézhet
Kutatás: az 50 év felettiek háromnegyede nem sportol rendszeresen
A térbeli tájékozódásért felelős agysejteket vizsgálta két magyar kutató
A kálciumcsatorna-blokkolók fokozhatják a hasnyálmirigyrák kockázatát
Kísérlet indul az 1-es típusú diabétesz csecsemőkori megelőzésére
A rákos áttétek terjedését meggátló hatóanyagot azonosítottak
A nátha lehetséges gyógymódját találták meg brit kutatók
HECRIN: Erősíteni kell az egyetemi kutatóhelyek szerepét az innovatív kutatásokban
Növekedésre számít a Boehringer Ingelheim a magyar piacon
Több mint egymilliárdot nyert el kutatás-fejlesztésre a Solvo konzorciuma
Egy kutatás szerint a gyakran felírt gyógyszerek egy része depressziót okozhat
Összefüggést találtak a magas vérnyomás és az időskori demencia között
Őssejtterápia javíthatja a szklerózis multiplexben szenvedő páciensek állapotát
Nemcsak az antibiotikumok rombolják a bélflórát egy új kutatás szerint
Női termékenységre ható gyógyszer tulajdonjogát vette meg a Richter
Az alternatív terápiák ronthatják a rákos betegek túlélési esélyeit
A naptej használata 40 százalékkal csökkenti a melanoma kockázatát
Koponyasérültek diagnosztikájához szükséges új eszköz kifejlesztésében vesznek részt mag
Génmódosított rizzsel léphetnek fel a HIV-fertőzés ellen
Az epesav okozta betegségek gyógyításáról publikáltak magyar kutatók
Kiemelt támogatást kaphat a Richter skizofrénia elleni gyógyszere
Az e-cigaretta károsíthatja az immunrendszert
Friss kutatás: Már kis mennyiségű alkohol is káros az egészségre
Létező gyógyszerek kombinációja vezethet el a rák hatékonyabb gyógyításához
Új kezelés hosszabbíthatja meg az előrehaladott mellrákban szenvedők életét
Szakértő: Szinte naponta jönnek ki új gyógyszerek a pikkelysömör enyhítésére
A véralvadásgátlókat kiváltó oltással kísérleteznek japán kutatók