Hamarosan hiány lehet az egészségügyi szakdolgozókból
Az orvos-utánpótlás terén pozitív tendenciák mutatkoznak, a szakápolók utánpótlása viszont továbbra is megoldatlannak látszik, ráadásul a pályaelhagyók aránya kirívóan magas ezen a területen – derült ki a Magyar Kórházszövetség XXXI. kongresszusán, amelyről a Medicalonline tudósított.

Tavaly év végén 33 ezer orvos dolgozott az egészségügyben, az alapnyilvántartásban szereplő mintegy 56 ezerből. Ebből a nyugdíjkorhatár közelében (60-65 év között) 4200-an voltak, és bár a várhatóan nyugdíjba vonulók nyomán kialakuló hiátust nem tudják pótolni a 25-35 év közötti fiatal orvosok, az ő számuk jelentősen, 1800 fővel nőtt az utóbbi években, azaz ennyivel többen léptek be a szakképzésbe, és kezdték el az orvosi pályát. A nyilvántartásokból az is kiderül: 2018-ban aktívan dolgozott a 65-70 év közötti korosztály 70 százaléka, míg a hetven év felettiek körében ugyanez az arány 35 százalék.

Míg az orvosok esetében úgy tűnik, jó irányba mutatnak a trendek, nem véletlen, hogy immár kormányzati figyelem is irányul az ápolói létszám növelésére, ott ugyanis a számok alapján sok még a teendő. Az alapnyilvántartásban 250 ezer szakdolgozó szerepel, ebbe a körbe beletartoznak értve a rokon ágazatban, például a szociális területen elhelyezkedők, a pályaelhagyók, a külföldön munkát vállalók és a nyugdíjasok is. Az egészségügyben aktív munkavállalóként mintegy 108 ezer főt tartanak nyilván – írja a Weborvos.hu a Medicalonline tudósítása nyomán.

Az egészségügyi képesítéssel rendelkező, a betegellátásban már megfelelő rutinnal és tapasztalattal rendelkező 35 év feletti korosztály mintegy negyven százaléka inaktív, 2013-2018 között létszámuk 9 ezer fővel csökkent – derül ki az adatokból. A 2010-2017 között végzett ápolóknak csupán 42 százaléka dolgozik az egészségügyben, a többiek elhagyták a pályát, vagy el sem kezdték a munkát a betegágyak mellett – írja a lap.

Az ÁEEK 2019. februári felmérése szerint 10 800 diplomás szakdolgozót alkalmaztak az ellátók, azonban az optimális működéshez ennél mintegy 1700 fővel többre lenne szükség. Bár a számok nem az üres álláshelyeket mutatják, hanem azt, hogy az intézmények saját bevallása szerint az optimális működéshez mennyi diplomás szakdolgozóra lenne szükségük, az adatok megmutatták azt is, hogy BsC ápolóból van a legnagyobb hiány: 436 fővel többet foglalkoztatnának az ellátók, közülük is a legtöbbet (180 fő) a közép-magyarországi régióban.

A Medicalonline teljes tudósítása az alábbi címen olvasható.

Forrás: Weborvos.hu/Medicalonline
Kelt: 2019-04-15

Kapcsolódó cikkek:
Egészségügyi együttműködésről tárgyaltak a V4 országok szakminiszterei
Újra lendületet kaphat a gyógyszerészi gondozás!
Intravénás eszközöket gyártó üzemet építenek Gyöngyösön
Ónodi-Szűcs: még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást, küszöbön a járvány
További fejlesztések indulnak az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben
Méhnyakrák-megelőzési hetet rendez a Mályvavirág Alapítvány
Levegő útján is terjedhet az influenza egy új kutatás szerint
Magyarországot is bíróság elé viheti az Európai Bizottság a magas légszennyezettség miat
Influenza: Több kórházban látogatási tilalmat rendeltek el
Influenza: Újabb kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat
Szakorvos: Csökken a szív- és érrendszeri betegségek miatt elhunytak száma
Éger István: Minden adott a hálapénz megszüntetéséhez
Albánia beelőzte a magyar egészségügyet az EHCI rangsorban
Epilepsziás betegek számára fejlesztenek agyi defibrillátort az SZTE kutatói
Látogatási tilalom a pécsi klinikákon és Csongrád megyében
Országszerte több az influenzás, megduplázódott az intenzíven lévők száma
Romániában megduplázódott az influenza halálos áldozatainak száma
Szakszervezetek: Az előrehozott bérfejlesztés „gesztusértékű”, nem oldja meg
Index: A sürgősségin jelentkező betegek 40%-át máshol kéne ellátni
Japán kutatás: A lassú evés csökkenti az elhízás kockázatát
Gyermekorvosok: Indokolatlan teher az iskolai hiányzások igazolása
A debreceni kórház szerint rendben van a félóránként 600 forintos parkolási díj
Csökkent a várakozási idő az Onkológiai Intézetben
Ombudsman: Nem érvényesülnek a sürgősségi pszichiátrián az ellátottak jogai
Sztrájkra készülnek az egészségügyi dolgozók
Már 83 kórházban van látogatási tilalom az influenza miatt
A napi e-cigarettázás majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát
Évi 14 ezer halálesetet okoz a légszennyezés Magyarországon
Az MSZP-Párbeszéd szerint vészhelyzet, a Fidesz szerint 53%-kos béremelés van az egészsé
Országos népegészségügyi program indult uniós támogatással