Nem sikerül megállítani a kórházak eladósodását
Márciusban az előző hónaphoz képest 23 százalékkal nőtt a magyar kórházak adóssága, ezzel a meghaladta a 27 milliárd forintot. Az adósság keletkezésének okait és a finanszírozás emelésén túlmutató megoldási lehetőségeket fél évig vizsgáló munkacsoport egyelőre csak az újabb kérdések felvetéséig jutott – írja a Napi.hu a Magyar Kórházszövetség XXXI. kongresszusáról szóló tudósításában. A szövetség tisztújító közgyűlése Ficzere Andreát, az Uzsoki kórház főigazgatóját választotta elnöknek.

Borítékolható, hogy idén is az eddigi trend mentén termelődik újra a magyar kórházak adóssága, ez már az első hónapok adatai alapján látható – mondta kórházszövetség kongresszusán, az adósságokról szóló blokkban tartott előadásában Gárdos Csaba, a Magyar Államkincstár (MÁK) költségvetési felügyeleti igazgatója. A tendencia a szokásos trendet követi, az adósság év végi konszolidációt követő zuhanórepülése után az első hónapokban megindult a növekedés, a legfrissebb adatok szerint februárhoz képest márciusra 23 százalékkal gyarapodva 27,6 milliárd forintra ugrott – írja a Napi.hu.

Jelenleg 13 kórházban működik költségvetési felügyelő, a jelentéseikből kiderül, strukturális átalakításokkal nem lehet többet megtakarítani 10 százaléknál, tehát mindenképpen szükség van többletforrásra. Ugyanakkor vannak olyan strukturális döntések, amelyeket a kórházigazgatóknak kell felvállalniuk – tette hozzá Gárdos Csaba. Változtatni kell a konszolidáció rendszerén is, az év végi egyszeri kifizetés nem vált be, vannak olyan hónapok, amikor az adósságállomány alakulásából látható, hogy a menedzsment az adósságrendezésre vár, de egyelőre nem találtak ideális megoldást a jelenlegi helyett – fejtette ki.

Salamon Ildikó, az ÁSZ tervezési vezetője a konferencián elmondta: az ÁSZ célja a kórházak törvényes gazdálkodásának a támogatása, s alapvető társadalmi elvárás, hogy az állampolgárok a lehető legmagasabb szintű ellátást kapják a kórházakban. Ehhez ugyanakkor szabályosan, átláthatóan és hatékonyan működő egészségügyi gazdálkodó szervezetekre van szükség.

Az ÁSZ korábbi, a kórházakra nézve nem túl pozitív megállapításainak az Állami Egészségügy Ellátó Központ (ÁEEK) is utánajárt, a vizsgálat eredményei azonban csak 2021-ben fognak megjelenni – mondta az ÁEEK képviseletében Szabó Tamás. Annyit azért elárult a tapasztalatokról, hogy a problémát rendszerszinten kell kezelni. A kongresszus előadói összességében megállapították: az adósság oka nem vezethető vissza egy-egy tényezőre, a tartozásállomány nem függ össze az egy főre jutó személyi költségekkel, mint ahogy az adósságmentes működésnek sincs fix receptje.

A Napi.hu teljes cikke a témában az alábbi címen olvasható.

Forrás: napi.hu
Kelt: 2019-04-12

Kapcsolódó cikkek:
Egészségügyi együttműködésről tárgyaltak a V4 országok szakminiszterei
Újra lendületet kaphat a gyógyszerészi gondozás!
Intravénás eszközöket gyártó üzemet építenek Gyöngyösön
Ónodi-Szűcs: még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást, küszöbön a járvány
További fejlesztések indulnak az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben
Méhnyakrák-megelőzési hetet rendez a Mályvavirág Alapítvány
Levegő útján is terjedhet az influenza egy új kutatás szerint
Magyarországot is bíróság elé viheti az Európai Bizottság a magas légszennyezettség miat
Influenza: Több kórházban látogatási tilalmat rendeltek el
Influenza: Újabb kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat
Szakorvos: Csökken a szív- és érrendszeri betegségek miatt elhunytak száma
Éger István: Minden adott a hálapénz megszüntetéséhez
Albánia beelőzte a magyar egészségügyet az EHCI rangsorban
Epilepsziás betegek számára fejlesztenek agyi defibrillátort az SZTE kutatói
Látogatási tilalom a pécsi klinikákon és Csongrád megyében
Országszerte több az influenzás, megduplázódott az intenzíven lévők száma
Romániában megduplázódott az influenza halálos áldozatainak száma
Szakszervezetek: Az előrehozott bérfejlesztés „gesztusértékű”, nem oldja meg
Index: A sürgősségin jelentkező betegek 40%-át máshol kéne ellátni
Japán kutatás: A lassú evés csökkenti az elhízás kockázatát
Gyermekorvosok: Indokolatlan teher az iskolai hiányzások igazolása
A debreceni kórház szerint rendben van a félóránként 600 forintos parkolási díj
Csökkent a várakozási idő az Onkológiai Intézetben
Ombudsman: Nem érvényesülnek a sürgősségi pszichiátrián az ellátottak jogai
Sztrájkra készülnek az egészségügyi dolgozók
Már 83 kórházban van látogatási tilalom az influenza miatt
A napi e-cigarettázás majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát
Évi 14 ezer halálesetet okoz a légszennyezés Magyarországon
Az MSZP-Párbeszéd szerint vészhelyzet, a Fidesz szerint 53%-kos béremelés van az egészsé
Országos népegészségügyi program indult uniós támogatással