Feleslegesen felírt gyógytermékekkel kapcsolatos csalást lepleztek le az USÁ-ban
Huszonnégy embert, köztük orvosokat és orvosi eszközökkel foglalkozó cégek tulajdonosait vádolják fogyatékkal élő és idős emberek átverésével, miután a vádak szerint úgy adtak el különféle merevítőket, hogy a pácienseknek nem is volt szükségük ezekre – írja a BBC nyomán az Index. Az FBI szerint ez lehet minden idők egyik legnagyobb volumenű egészségbiztosítási csalása.

A hatóságok szerint a merevítőket árusító cégek Fülöp-szigeteki és latin-amerikai telemarketinges központokat fizettek le, akik cserébe nemcsak reklámozták a termékeiket a Medicare nevű állami egészségbiztosítási program kedvezményezettjeinek, hanem arra is rávették őket, hogy vegyenek merevítőket még olyan esetekben is, amikor ezekre nem volt semmi szükségük – írja az Index.hu a BBC cikkére hivatkozva.

A hirdetők a hatékonyság érdekében arra bátorították az áldozataikat, hogy beszéljenek a csalásba szintén beszervezett orvosokkal, akik úgy osztogattak hamis recepteket a termékekre, hogy soha nem is látták élőben az állítólagos betegeiket. A globális méretű csalásban két szállítmányozásért felelős cég is részt vett, ők vitték be Amerikába az olcsó kínai merevítőket, amiket aztán a gyártók a Medicare-rel a sajátjaiként számoltattak el – írja a lap.

Egy merevítő ára 500 és 900 dollár között mozgott, amiből ugyan esetenként akár 300 dollár is lejött a kenőpénzek miatt, de legrosszabb esetben így is 200 dollár profitot realizáltak egy-egy terméken. A nyomozók szerint több százezer ember eshetett áldozatául az öt éve tartó csalássorozatnak, ami összesen 1,2 milliárd dollárral károsította meg a Medicare-t.

A nyomozók szerint a bevételeket nemzetközi fedőcégeken mosták át a csalók, majd luxuskocsikra, yachtokra és ingatlanokra költötték el a befolyt összeget. Eddig összesen nyolcvan házkutatási parancsot adtak ki az ügyben tizenhét szövetségi kerületben, és összesen huszonnégy embert gyanúsítanak, az igazságügyi minisztérium pedig több mint 100 cég Medicare-hozzáférését fogja elvágni – teszi hozzá az Index.hu.

Forrás: index.hu/BBC
Kelt: 2019-04-12