További lépéseket tesz a kórházak fenntartható működéséért az EMMI
További lépéseket tesz a kórházak szabályszerű, fenntartható működésének megteremtéséért az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI).

A minisztérium ezt arra reagálva közölte az MTI-vel, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kórházak gazdálkodásának ellenőrzéséről tartott szerdán sajtótájékoztatót. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) közlése szerint az általa ellenőrzött 17 kórház egyikének sem volt teljesen megfelelő a gazdálkodása a vizsgált időszakban, 2016 és 2018 között. Salamon Ildikó, az ÁSZ felügyeleti vezetője elmondta: öt kórház utóellenőrzését is elvégezték, közülük csupán kettő hajtotta végre az intézkedési tervben vállalt feladatokat, egy intézmény pedig ugyan azokat végrehajtotta, egy részüket azonban csak határidőn túl, kettő pedig nem tette ezt meg.

Az EMMI közleményében azt írta: az intézmények adóssága a balliberális korszak egyik súlyos mulasztása, mert a folyamatos pénzkivonás miatt 2010-re az adósságállomány megközelítette a 130 milliárd forintot. A 2010-es kormányváltás óta azonban kevesebb mint felére csökkent a kórházak adósságállománya. Közölték: Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterének kinevezése óta határozott lépések történtek az egészségügyi intézmények fenntartható, átlátható és szabályszerű működéséért, és az EMMI további lépéseket tervez.

A jelenlegi hiány mintegy kétharmadáért 28 intézmény a felelős, ezek közül 13 intézménynél már most is költségvetési felügyelő segíti a pénzügyi működést – írták. Az intézmények felügyeletének és irányításának megerősítésére kontrolling- és monitoringrendszer épül ki, és módosul a járó- és fekvőbeteg szakellátás finanszírozása. Az öt nemzeti egészségprogram, az alap- és sürgősségi ellátás megújítását célzó programok is az egészségügyi ágazat korszerűbb struktúrájának kialakítását segítik – ismertette az EMMI.

Hangsúlyozták: a tárca vezetése nemcsak az egészségügyi intézmények stabil gazdálkodásának megteremtését, fenntarthatóságát, hanem a gazdálkodás szabályszerűségét is fontosnak tartja. Ennek elérésében partnerként tekint az Állami Számvevőszékre. A minisztérium egészségügyért felelős államtitkársága kedden közölte az MTI-vel: döntést hoztak arról, hogy költségvetési felügyelőket neveznek ki a leginkább eladósodott kórházakba, valamint bevezetik a vezetők teljesítményértékelését.

Forrás: MTI
Kelt: 2019-04-05

Kapcsolódó cikkek:
Egészségügyi együttműködésről tárgyaltak a V4 országok szakminiszterei
Újra lendületet kaphat a gyógyszerészi gondozás!
Intravénás eszközöket gyártó üzemet építenek Gyöngyösön
Ónodi-Szűcs: még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást, küszöbön a járvány
További fejlesztések indulnak az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben
Méhnyakrák-megelőzési hetet rendez a Mályvavirág Alapítvány
Levegő útján is terjedhet az influenza egy új kutatás szerint
Magyarországot is bíróság elé viheti az Európai Bizottság a magas légszennyezettség miat
Influenza: Több kórházban látogatási tilalmat rendeltek el
Influenza: Újabb kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat
Szakorvos: Csökken a szív- és érrendszeri betegségek miatt elhunytak száma
Éger István: Minden adott a hálapénz megszüntetéséhez
Albánia beelőzte a magyar egészségügyet az EHCI rangsorban
Epilepsziás betegek számára fejlesztenek agyi defibrillátort az SZTE kutatói
Látogatási tilalom a pécsi klinikákon és Csongrád megyében
Országszerte több az influenzás, megduplázódott az intenzíven lévők száma
Romániában megduplázódott az influenza halálos áldozatainak száma
Szakszervezetek: Az előrehozott bérfejlesztés „gesztusértékű”, nem oldja meg
Index: A sürgősségin jelentkező betegek 40%-át máshol kéne ellátni
Japán kutatás: A lassú evés csökkenti az elhízás kockázatát
Gyermekorvosok: Indokolatlan teher az iskolai hiányzások igazolása
A debreceni kórház szerint rendben van a félóránként 600 forintos parkolási díj
Csökkent a várakozási idő az Onkológiai Intézetben
Ombudsman: Nem érvényesülnek a sürgősségi pszichiátrián az ellátottak jogai
Sztrájkra készülnek az egészségügyi dolgozók
Már 83 kórházban van látogatási tilalom az influenza miatt
A napi e-cigarettázás majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát
Évi 14 ezer halálesetet okoz a légszennyezés Magyarországon
Az MSZP-Párbeszéd szerint vészhelyzet, a Fidesz szerint 53%-kos béremelés van az egészsé
Országos népegészségügyi program indult uniós támogatással