Kórházi adósságok miatt akadozik a gyógyszerszállítás Horvátországban
A horvát gyógyszer-nagykereskedők az elkövetkező napokban leállítják egyes kórházak számára a gyógyszerek szállítását 2,6 milliárd kuna (közel százmilliárd forint) kintlévőségük miatt – közölte írja az MTI a horvát gyógyszer-nagykereskedők szövetségére hivatkozva.

Ivan Klobucar, a szövetség elnöke elmondta: a kórházak tavaly év végén a négy legnagyobb gyógyszer-nagykereskedő felé 2,2 milliárd kunával (93,5 milliárd forint) tartoztak, ez az összeg azóta havonta 150 millió kunával (6,3 milliárd forint) nőtt.

Azért, hogy a gyógyszer-nagykereskedők el tudják látni a kórházakat gyógyszerekkel, egymilliárd kuna tartozást halmoztak fel – hangsúlyozta. Kiemelte: „a gyógyszer-nagykereskedők kimerítették a hitelkeretüket, a kormány szerint ugyanakkor ez hozzátartozik a rendes működéshez”.

Klobucar riasztónak nevezte a helyzetet, jelezte, hogy ebben az évben felhalmozódtak azok a problémák, amelyekre már évek óta megpróbálták felhívni a figyelmet. Mint mondta: a helyzet rendezése végett a szövetség még januárban közölte, hogy tárgyalni akar a kormánnyal, de kérelmükre azóta sem érkezett válasz.

Úgy vélte: kötelességük volt tájékoztatni a nyilvánosságot arról, hogy a gyógyszer-nagykereskedők pénz nélkül maradtak, amiért nem tudják adósságaikat fedezni saját beszállítóik felé sem. Ezért a következő napokban minden olyan horvát kórház felé leállítják a gyógyszerek és egyéb gyógyászati kellékek szállítást, amelyek fizetési határideje meghaladta az 1000 napot. Klobucar hozzátette: amennyiben a kormány nem hoz sürgős intézkedéseket, rövid időn belül az összes kórházat érinteni fogja a fennakadás.

A horvát egészségügyi ellátórendszer alulfinanszírozott és drasztikusan túlterhelt, emellett egyre több orvos és egészségügyi szakdolgozó hagyja el az országot. Zágráb 2015-ben fogadta el azt a nemzeti fejlesztési tervet, amelyben vállalta, hogy az elkövetkező három évben stabilizálja és fenntarthatóvá teszi az egészségügyi rendszert. Ugyanakkor az eddigi kormányok minden kezdeményezése erős ellenállásba ütközött az orvosok és a betegek részéről is, legyen szó a kórházak vagy osztályok összevonásáról vagy az egészségügyi szolgáltatások drágulásáról – írja az MTI.

Forrás: MTI
Kelt: 2019-04-04