Megyei lap: A somogyi települések kétharmadán nincs patika
155 településen, a megye településeinek kétharmadán nincs gyógyszertár Somogyban. Az aprófalvas településszerkezet és a szakemberhiány miatt alakult ki ez a helyzet – írja a Sonline.hu megyei hírportál.

A lap egy friss kutatásra hivatkozva azt írja: a megye 246 településéből 155-ben nincs gyógyszertár, így 2500 somogyi lakosra jut egy patika. A cikk példaként említi a 11 ezres lélekszámú Marcalit, ahol a három gyógyszertárból az egyik a gyógyszerész halálával megszűnt, így hónapokig csak két patika működött a településen, mígnem harmadikként megnyílt egy fiókpatika.

A lapnak nyilatkozó Szabó Péter, a Magyar Gyógyszerészi Kamara megyei elnöke úgy fogalmazott: „A somogyi megyeszékhely és a Balaton part vonzó, mert rendelkeznek vonzáskörzettel, viszont ahol nincs perspektíva, egy elöregedő településen nem hoznak létre gyógyszertárat, mert nem tudják hosszabb távon fenntartani. Az is nagy probléma, hogy kiöregedőben a szakma, sok gyógyszerész 70 évesen is dolgozik. Vannak a nyugdíjasok és a 35 év alattiak, a közöttük lévő korosztályban pedig egy jókora űr keletkezett. A képzés sem tudja olyan tempóban pótolni a szakembert, mint amennyire szükség lenne rájuk. Nem csak a gyógyszerészek, hanem a szakasszisztensek is hiányoznak a rendszerből.”

Szabó Péter hozzátette: a jogszabályok szerint 4500 főre kell jutnia egy gyógyszertárnak, a magyar ellátottság pedig európai összehasonlításban jónak számít.

Forrás: sonline.hu
Kelt: 2019-01-31