Térképes adatbázis készült a magyarországi gyógyszertárakról
A 24.hu térképen ábrázolta az összes magyarországi gyógyszerárat. Összesítésükből kiderül: csaknem 1500 településen nincs gyógyszertár.

Térképes adatbázist készített a 24.hu, amelyen az összes Magyarországon működő közforgalmú- és fiókgyógyszertárat ábrázolták. Ez összességében hozzávetőleg 2300 közforgalmú, illetve 680 fiókgyógyszertárat, vagyis csaknem 3000 egységet jelent. Ezt egészíti ki 200-nál több kézigyógyszertár és 180 intézeti ellátóhely.

Az adatbázis tanulságait elemző cikksorozat első részében a 24.hu azt írja: az adatok alapján 1486 település marad gyógyszertár nélkül, ez a 3155 hazai település 47 százaléka. Az igazi nehézséget a pár száz fős települések jelentik, az ezer főnél nagyobb falvakban már jellemzően elérhető valamilyen gyógyszertári szolgáltatás. A cikk hozzáteszi: az Eurostat adatai alapján az Európai Unió legszegényebb területei közé tartozó Észak-Magyarországon Borsod és Nógrád megyében kifejezetten sok a patika nélküli helység.

Vas megyében is hasonlóan nagy a gyógyszertár nélküli falvak száma. Ugyanakkor az egy főre jutó gyógyszertárak száma mégis magasabb, mint több olyan megyében, ahol kevesebb település marad patika nélkül. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a településszerkezet sokkal inkább befolyásolja a patikaellátottságot, mint a gazdasági erő, azaz egyszerűen az apró falvakban sehol sem éri meg működtetni még fiókgyógyszertárat sem – értékel a 24.hu cikke.

Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke a mobilgyógyszertárak nyitásának lehetőségével kapcsolatban úgy nyilatkozott a lapnak: lehet, hogy bizonyos problémákat ezzel megoldunk, ám nagyobbakat generálhatunk, mert az eleve támogatásra szoruló kisforgalmú és a fiókgyógyszertárak szűnhetnek majd meg, mivel éppen az a bevétel hiányzik majd a fenntartáshoz, amelyet a mobilpatikák képesek elvinni. Márpedig, ha bezárnak a gyógyszertárak, eltűnnek a gyógyszerészek, és az iskola, a háziorvos, a jegyző, a vonat mellett a patikus is elmegy, akkor nem sok minden marad – fogalmazott a kamara elnöke.

Forrás: 24.hu
Kelt: 2019-01-25

Kapcsolódó cikkek:
Gyógyszerstop a budaörsi raktártűz után
Bezártak két budapesti patikát illegális gyógyszerkereskedelem miatt
Újabb gyógyszertár tevékenységét függesztette fel az OGYÉI
Klinikai I. fázisú farmakológiai vizsgálóhelyet hozott létre a Honvédkórház
Újabb gyógyszertárak tevékenységét függesztette fel az OGYÉI
OGYÉI: négyszáz féle gyógyszer érintett a tűzben
2023-tól Gödöllőn gyártanák a diftéria- és a tetanuszoltás alapanyagát
A jövőben kizárólag patikában kapható majd néhány megfázás elleni készítmény
Étrend-kiegészítőket vont ki a forgalomból a NÉBIH
Toxikológus: mintegy kétszázezren gyógyszerfüggők Magyarországon
Infektológus: Nem alakulhat ki kanyarójárvány Magyarországon
Év terméke díjat kapott a Dipankrin Optimum
TOP 200-ba került a Semmelweis gyógyszerészeti képzése
Megkezdődött a hazai gyógyszer-azonosítási rendszer felállítása
A Hungaropharma műtüdőt adományozott a Heim Pál gyermekkórháznak
A helyes gyógyszerszedés fontosságáról közölt riportot a Kossuth Rádió
Elvégezték az első magyarországi gyermek-tüdőtranszplantációt
Még idén forgalomba kerülhet a capiprazine Magyarországon
Az orvosképzést segítő skill-laborhálózatot hoznak létre
A magyar webáruházak toplistájára kerültek a gyógyszerek
Újra elérhető a meningococcus B elleni vakcina
Magyarországon is megjelent a nyugat-nílusi láz
Jelentős parlagfűpollen-terhelés várható az idén
Nyomozás indul a szennyezett vérnyomáscsökkentők miatt
Új épületet adtak át a Béres szolnoki gyárában
Százötvenmillió forintnyi hamis gyógyszert foglaltak le Magyarországon
Szaporodnak a webpatikák Magyarországon
Az egészséges életmód fontosságára figyelmeztet az Egy Csepp Világnap
Gyógyszerészeti napot tartanak a székesfehérvári patikamúzeumban
Az önkormányzat tiltakozik a gyulai patikák új ügyeleti rendje ellen