Vénába ültetett szivacskával csökkentenék a kemoterápia mellékhatásait
Vénába ültetett kicsi, 3D nyomtatású szivacskával csökkentenék a kemoterápia mellékhatásait, többek között a hajhullást és a hányingert. Az eddig állatokon tesztelt eszköz klinikai próbáit tervezik amerikai tudósok – írja az MTI a BBC hírportálja alapján.

A szivacsdarab kivonja a vérből a daganat elpusztítására bejuttatott gyógyszer maradványait, miután az kifejtette hatását a tumoron – írták a tudósok az ACS Central Science című szaklap aktuális számában, amelyet a BBC idézett.

A csőszerű eszközt 3D nyomtatással állítják elő, tehát testre szabottan lehet a páciensek számára gyártani. Hálószerű belsejét speciális anyag borítja, amely kivonja a gyógyszert, miközben átfolyik rajta a vér.

Sertéseken végzett kísérletek azt mutatták, hogy a doxorubicin nevű kemoterápiás szer mintegy 64 százalékát sikerült kivonni vele a véráramból. Úgy tűnt, hogy a gyógyszer tartósan az eszközön belül is marad: eltávolítása után laboratóriumban egy hónapig folyamatosan öblítették, mégsem sikerült eltávolítani belőle a szert. Ez azt jelenti, hogy amikor a szivacsot kiveszik, nem szivárog belőle gyógyszer a szervezetbe – mondták a Kaliforniai Egyetem tudósai.

Az első eredmények ígéretesek, az eszköz más kemoterápiás szerek kiszűrésére is alkalmas lesz, ha a speciális fedőréteget megfelelően készítik el - mondta Nitash Balsara, az egyetem egyik tudósa, aki a kutatásban részt vett.

„Úgy érezzük, a gyógyszer felének kivonása jelentősen csökkenti a fájdalmas mellékhatásokat. A klinikai kísérletek, ha minden jól megy, pár éven belül elkezdődhetnek” – tette hozzá.

Forrás: MTI/BBC
Kelt: 2019-01-11