Egyre több településen kifogásolható a levegő minősége
A magas szállópor-tartalom miatt romlott a levegő minősége az országban – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ kedden az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint Miskolcon, Salgótarjánban és Szombathelyen egészségtelennek minősítették a levegőt a kisméretű aeroszol részecskék (PM10) magas koncentrációja alapján. További 11 településen kifogásolt a levegőminőség, így Budapesten, Dunaújvárosban, Hernádszurdokon, Kecskeméten, Putnokon, Sajószentpéteren, Százhalombattán, Székesfehérváron, Szolnokon, Tökölön és Vácon.

Az MTI tudósítása szerint szerdán Miskolcon a polgármester már el is rendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatát. Kriza Ákos polgármester egyebek mellett arra kéri a miskolciakat, hogy lehetőleg ne használják személyautójukat, főleg a dízelüzeműeket, utazzanak inkább autóbusszal, villamossal, ne égessenek hulladékot, műanyagot, és ha lehetséges, mérsékeljék a szén-, és olajtüzelésű fűtőberendezések használatát. Tilos az avar és kerti hulladék nyílt téri égetése, valamint bármilyen egyéb nyílt téri égetés.

Az egészségtelen levegőminőség esetén az érzékeny lakosságcsoportok (a gyermekek, idősek, légúti, illetve szív- és érrendszeri megbetegedésekben szenvedők) számára nem javasolják a hosszabb ideig szabadban tartózkodást. A kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt várhatóan a légszennyezők koncentrációja emelkedik. Ezzel együtt a fagypont alatti hőmérséklet miatt a lakossági fűtés intenzívebb, így a helytelen fűtési módoknak tulajdonítható légszennyezés is jelentősebb – tették hozzá.

Azt kérik mindenkitől, a saját és környezete egészségének védelme érdekében ügyeljenek arra, hogy ne szennyezzék a levegőt. Bővebb információ található a Fűts okosan! kampány oldalán.

Forrás: MTI
Kelt: 2018-12-18