MOK: Ezermilliárdból lehetne rendbehozni az egészségügyet
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint az egészségügy helyzete ezermilliárd forintból orvosolható lenne – idézi Éger István nyilatkozatát a hvg.hu. A kamara elnöke szerint évről évre újratermelődik a kórházak adósságállománya, soha nem volt ennyire sok betöltetlen háziorvosi praxis, mint most, és sok helyen a minimumfeltételek sincsenek meg a gyógyításhoz.

A kamara országos küldöttközgyűlése után tartott sajtótájékoztatón Éger István elmondta, a megígért bérfelzárkóztatási folyamat megtorpant, az intézményi adósságállomány évről évre újra termelődik, mértéke jelenleg 50 milliárd forint feletti. A lejárt adósságok részleges vagy teljes kifizetése nem jelent konszolidációt – tette hozzá.

Arról is beszélt, hogy közvetlenül a gyógyítás kiadásaira fordított összeg GDP-arányosan még 2017-ben sem érte el a 3 százalékot, valamint a támogatási programok ellenére sem volt annyi betöltetlen háziorvosi és fogorvosi praxis, mint most, és sok helyen nincsenek meg a gyógyításhoz szükséges személyi és tárgyi minimumfeltételek.

A kamara szerint ezek a problémák munkaerőhiányhoz, az orvosok túlterheltségéhez és kiégéséhez vezetnek, és romlik az ellátás minősége.

Forrás: MTI/hvg.hu
Kelt: 2018-11-27