Gyógyszer-mellékhatás bejelentő kampányt indít az OGYÉI
A gyermekgyógyászati, valamint a terhesség és a szoptatás alatt alkalmazott kezelések kapcsán észlelt feltételezett gyógyszer-mellékhatások bejelentésére hívja fel a figyelmet a november 19-23. között zajló nemzetközi kampányhét – tájékoztatta az az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) hétfőn az MTI-t.

Az OGYÉI közleménye szerint a harmadszor megszervezett kampányhét célja, hogy növelje a lakosság gyógyszer-mellékhatásokkal kapcsolatos tájékozottságát. A Magyarország részvételével zajló figyelemfelhívó kampány része annak a nemzetközi fókuszhétnek, amelyben az OGYÉI-n kívül 31 ország gyógyszerhatóságai vesznek részt.

Az OGYÉI hangsúlyozta, hogy a betegellátásban alkalmazott gyógyszerek igazoltan hatékonyak és biztonságosak, ennek ellenére előfordul(hat)nak nemkívánatos hatások a kezelések során. Fontos, hogy pontosan ismerjük az egyes gyógyszerek alkalmazásához kapcsolódó kockázatokat, és megfelelően kommunikáljuk azokat az egészségügyi szakemberek, valamint a betegek és hozzátartozóik felé – írták.

A gyógyszer-engedélyező hatóságok feladata a forgalomban lévő gyógyszerek biztonságosságának nyomon követése, és szükség esetén a megfelelő óvintézkedések megtétele a jövőbeli negatív következmények kivédése érdekében. A nemzeti gyógyszerhatóságok részben a feltételezett gyógyszer-mellékhatásokra vonatkozó bejelentések alapján tudja követni, hogy a forgalomban lévő gyógyszerek kellően biztonságosak. Sajnos, mint minden adatgyűjtő rendszerbe, a mellékhatás adatbázisba is a ténylegesnél kevesebb mellékhatásról érkezik bejelentés, ezért van idén is nagy jelentősége a figyelemfelhívó kampánynak, amely a bejelentések fontosságára hivatott felhívni a lakosság figyelmét, ezáltal pedig a rendszer megerősítését is célozza.

„A gyógyszerhatóság munkájának legfontosabb része megbizonyosodni arról, hogy az Ön és családtagjai által alkalmazott gyógyszerek hatékonyak és kellően biztonságosak. Az idei figyelemfelhívó kampány célja, hogy ezt a szülőkben és a leendő szülőkben – így a várandós vagy gyermekvállalást tervező nőkben – is tudatosítsuk. Számukra és az egészségügyi szakemberek számára is fontos, hogy az érintettek jelentsék a lehetséges gyógyszer-mellékhatásokat, és tudatában legyenek annak, hogy minden egyes bejelentett információ számít.” – hangsúlyozta Szentiványi Mátyás, az OGYÉI főigazgatója a kampányhét kapcsán.

A feltételezett gyógyszer-mellékhatások bejelenthetőek az OGYÉI honlapján.

Forrás: MTI/OGYÉI
Kelt: 2018-11-20