Éger István: Szinte bármikor, bármelyik sürgősségi osztály beomolhat
A Magyar Orvosi Kamara elnöke az orosházi sürgősségi osztályon történt közelmúltbeli felmondások kapcsán nyilatkozott a Népszavának.

Éger István azt mondta: az utóbbi időszak sürgősségi ellátással kapcsolatos hírei csak a jéghegy csúcsát jelentik, mert szinte bármikor, bármelyik ilyen ellátóhely „beomolhat” – írja a nepszava.hu. A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint alig van olyan hely, ahol a helyzet megnyugtató lenne. Hozzátette: az orvoskamara két évvel ezelőtti felméréséből az derült ki, hogy a rendszerben 140 sürgősségi orvos dolgozik a szükséges 600 helyett. Ha valaki szakvizsgázott is már azóta, túl sok szakembert biztosan nem sikerült pótolni.

„A helyzet érdemben biztosan nem javult. Nagy-nagy késedelmet, ha finomat akarok fogalmazni, magára hagyatottságot, ha pedig durvábban, akkor azt mondanám: hanyagságot látok" – mondta Éger István.

Hozzátette: mentőorvosként is azt tapasztalja, hogy a sürgősségi osztályok biztonságos működtetéséhez nincsenek meg a személyi feltételek. Az érdemi változáshoz „brutális módon” meg kellene fizetni az ott dolgozókat. Éger szerint a kormányzati béremelés megtorpant, a jövő évi költségvetésben már forrás sincs a célra.

A hvg.hu szerdán írta meg, hogy felmondott a orosházi kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályának főorvosa és főnővére is. A kórház vezetése később azt közölte a lappal, hogy „zavartalan és folyamatos a betegek ellátása az orosházi kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályán (SBO)”, a megüresedő álláshelyekre pedig már ki is írták a pályázatot.

Forrás: Népszava online/hvg.hu
Kelt: 2018-11-14