Államigazgatási létszámleépítés: Ápolóvá képeznék át az elbocsátottakat

A 24.hu információi szerint 9-10 ezer államigazgatásban dolgozó alkalmazott munkaviszonya szűnik meg október második felében. A tervek szerint egy részüket kórházi ápolóvá, illetve műtőssegéddé képeznék át, mivel ezek hiányszakmának számítanak Pest megyében.

Ahogy az elmúlt napokban számos hírportál megírta: október második felében realizálódhat az az eredetileg 15-20 százalékosnak tervezett, egyes félelmek szerint azonban az alkalmazottak akár harmadát-felét is érintő államigazgatási létszámleépítés, amelyet Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője jelentett be augusztusban.

A 24.hu információi szerint „a kormányzat arra számít, hogy a kirúgottak legalább egy részét át tudja majd irányítani az egészségügy és a szociális ágazat emberhiánnyal küzdő területeire, mert éppen Budapesten és Pest megyében van az országban a legnagyobb kereslet kórházi ápolóra és műtőssegédre. Ezekre a szakmákra, valamint a bölcsődei-óvodai gyermekfelügyelői, gondozói munkakörökre OKJ-s képzéssel csoportosítanák át a központi államigazgatásban felszabadult munkaerőt” – írja a hírportál.

A lap információi szerint a kormány fejenként 1 millió forintos átképzési költséggel kalkulál az érintettek esetében.

Forrás: 24.hu
Kelt: 2018-10-09