Az MSZP kezdeményezte az ÁSZ elnökének bizottsági meghallgatását

Az MSZP az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökének parlamenti meghallgatását kezdeményezi az egészségügy helyzetével kapcsolatban tett korábbi kijelentései miatt.

Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke kedden Budapesten tartott sajtótájékoztatón elmondta, Domokos László a közelmúltban úgy vádolta korrupcióval a kórházakat, hogy hat éve szinte a teljes egészségügyi ellátórendszert államosították. Ebből következően nagy valószínűséggel az állam „a fő hunyó” és nem az intézmények vezetői – jelentette ki az ellenzéki politikus, aki rendkívüli bizottsági ülés összehívását is kilátásba helyezte.

Az MSZP képviselője hangsúlyozta, erre azért is szükség lehet, mert nem lát olyan koherens kormányzati programot, ami kezelhetné az egészségügy problémáit. A már elfogadott jövő évi költségvetés ráadásul már 2020-ig nem enged mozgásteret a kabinetnek, pedig az emberi erőforrások minisztere jól látja a legnagyobb kihívásokat, amikor az alap- és sürgősségi ellátások megerősítéséről, valamint a népbetegségek elleni fellépésről beszél – fejtette ki Korózs Lajos.

Kiemelte, amennyiben nem történik érdemi változtatás, akkor Magyarországon egy olyan kétszintű egészségügyi rendszer jöhet létre, amelyben a betegeknek a kötelezően nyújtott állami szolgáltatásokat is piaci alapon kell megvásárolniuk, amennyiben megfelelő színvonalú ellátást akarnak kapni.

Forrás: MTI
Kelt: 2018-08-21