ÁSZ: Pénzügyi anarchia uralkodik az egészségügy egyes területein
Pénzügyi szempontból botrányos, anarchiára jellemző állapotok uralkodnak az egészségügy egyes területein – erre a megállapításra jutott az Állami Számvevőszék elnöke, miután a szervezet számos kórházat és szakrendelőt ellenőrzött. Utóbbiaknál például rendszerszintű, hogy a vezetők nem tartották be a legalapvetőbb gazdálkodási szabályokat sem, a kórházaknál pedig néhol leltár sem készült egyes készletekről – mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke a Magyar Időknek adott interjúban.

„Anarchia. Botrány. Ez a két szó, ami először eszembe jut.” – fogalmazott az ÁSZ elnöke az interjúban azzal kapcsolatban, hogyan összegezné az egészségügyi intézmények gazdálkodásával kapcsolatos tapasztalatokat.

Konkrét példákat említve Domokos László úgy fogalmazott:

„Találtunk olyan kórházat, ahol szinte minden fontos terméket és szolgáltatást úgy vett meg az intézmény vezetősége, hogy nem folytatott le közbeszerzést, vagyis a vásárlásoknál minden lehetséges jogszabályt figyelmen kívül hagytak. Számos olyan kórház is akadt, ahol nem vezettek hiteles leltárt bizonyos eszközökről, így gyakorlatilag nem tudták megmondani, hogy adott pillanatban mekkora a készletük, s miből mennyi fogy. Néhol az elszámolások egyszerűen átláthatatlanok voltak. De kaotikus viszonyokat találtunk egyes szakrendelőknél is. Számos esetben hamis nyilatkozatokat tettek az intézményvezetők a gazdálkodásról, így esély sem volt arra, hogy kiderüljön, mekkora vagyonnal gazdálkodtak és a forrásokat mire fordították. Az eddigiek alapján azt kell mondjam: rendszerszintű, hogy az összességében több millió embert ellátó szakrendelők vezetői nem tartják be a legalapvetőbb gazdálkodási szabályokat sem. Elképzelhetetlen pénzügyi viszonyok uralkodnak néhol az egészségügyben. Ráadásul a korrupció ellen védelmet nyújtó kontrollrendszereket gyakorlatilag egyik ellenőrzött egészségügyi intézményben sem alakították ki megfelelően.”

Az ÁSZ elnöke megoldási javaslataiban egyes intézményvezetők leváltásának szükségességét is felvetette:

„Ott kell beavatkozni, ahol a gazdálkodásban súlyos szabálytalanságok vannak. Lehet, hogy az ottani vezető egyébként kiváló orvos, remekül ért a gyógyításhoz és nincs párja a műtőben. De akkor csak azzal foglalkozzon, a pénzügyekkel, a logisztikával ne törődjön, azokat vigye valaki más.” – fogalmazott Domokos László.

A teljes interjú az alábbi linken olvasható.

Forrás: Magyar Idők online
Kelt: 2018-08-06

Kapcsolódó cikkek:
Egészségügyi együttműködésről tárgyaltak a V4 országok szakminiszterei
Újra lendületet kaphat a gyógyszerészi gondozás!
Intravénás eszközöket gyártó üzemet építenek Gyöngyösön
Ónodi-Szűcs: még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást, küszöbön a járvány
További fejlesztések indulnak az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben
Méhnyakrák-megelőzési hetet rendez a Mályvavirág Alapítvány
Levegő útján is terjedhet az influenza egy új kutatás szerint
Magyarországot is bíróság elé viheti az Európai Bizottság a magas légszennyezettség miat
Influenza: Több kórházban látogatási tilalmat rendeltek el
Influenza: Újabb kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat
Szakorvos: Csökken a szív- és érrendszeri betegségek miatt elhunytak száma
Éger István: Minden adott a hálapénz megszüntetéséhez
Albánia beelőzte a magyar egészségügyet az EHCI rangsorban
Epilepsziás betegek számára fejlesztenek agyi defibrillátort az SZTE kutatói
Látogatási tilalom a pécsi klinikákon és Csongrád megyében
Országszerte több az influenzás, megduplázódott az intenzíven lévők száma
Romániában megduplázódott az influenza halálos áldozatainak száma
Szakszervezetek: Az előrehozott bérfejlesztés „gesztusértékű”, nem oldja meg
Index: A sürgősségin jelentkező betegek 40%-át máshol kéne ellátni
Japán kutatás: A lassú evés csökkenti az elhízás kockázatát
Gyermekorvosok: Indokolatlan teher az iskolai hiányzások igazolása
A debreceni kórház szerint rendben van a félóránként 600 forintos parkolási díj
Csökkent a várakozási idő az Onkológiai Intézetben
Ombudsman: Nem érvényesülnek a sürgősségi pszichiátrián az ellátottak jogai
Sztrájkra készülnek az egészségügyi dolgozók
Már 83 kórházban van látogatási tilalom az influenza miatt
A napi e-cigarettázás majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát
Évi 14 ezer halálesetet okoz a légszennyezés Magyarországon
Az MSZP-Párbeszéd szerint vészhelyzet, a Fidesz szerint 53%-kos béremelés van az egészsé
Országos népegészségügyi program indult uniós támogatással