Rohamosan terjed a sertéspestis Romániában
Rohamosan terjed az afrikai sertéspestis Romániában, ahol már több mint 450 fertőző gócot azonosítottak, a bukaresti kormánynál egymást érik a válságtanácskozások, amelyek a kór terjedésének megfékezését célozzák.

A kórokozó az ország észak-nyugati és nyugati részét, valamint a dél-keleti részét sújtotta leginkább. A román-magyar határ közelében Máramaros, Szilágy és főleg Bihar megye érintett, ahol már 18 gócpontot fedeztek fel. A dél-keleti részen ennél jóval több van, például a Duna és a Fekete-tenger torkolatánál levő Tulcea megyében több mint négyszáz gócpontot azonosítottak a hatóságok. Összesen Románia nyolc megyéje érintett a 41-ből.

A legtöbb esetben a kórokozó háztáji sertéseket fertőzött meg, 16 esetben vaddisznóknál fedezték fel, két esetben nagy sertéstenyésztő farmot támadott meg. Méreteit tekintve a legsúlyosabb esetet Tulcea megyéből jelezték, ahol egy 45 ezer állatot nevelő farmon ütötte fel a fejét a kórokozó, ezért valamennyi állatot el kellett pusztítani. Emiatt több száz munkahely került veszélybe.

A román sertéstenyésztők érdekeit védő egyesület becslése szerint az idén 30 százalékkal kevesebb sertéshús fog piacra kerülni, mert a román gazdák sietni fognak állataik feláldozásával még mielőtt a kórokozó az ő farmjukon is megjelenne. A járvány által sújtott gazdáknak piaci áron történő kártérítést ígért a román kormány. Az állategészségügyi hatóság hét eleji bejelentése szerint a kárpótlások kifizetése már elkezdődött.

A Romániával délen szomszédos Bulgária tíz nappal korábban jelentette be, hogy kerítést fog építeni a bolgár-román határ bizonyos szakaszán, hogy megfékezze a járvány terjedését – írja az MTI.

Forrás: MTI
Kelt: 2018-08-02

Kapcsolódó cikkek:
Veszélyes fogyasztószereket is forgalmaznak az interneten
Jön a hadüzenet a gyógyszerhamisításnak
Megérkezett Magyarországról Kárpátaljára a kanyaró elleni oltóanyag első szállítmánya
Az amerikai biztosító nem fizette ki a kezelést, csak a kegyes halálhoz szükséges gyógys
Kanyaró: Németországban is ugrásszerűen megnőtt a megbetegedések száma
Elhallgatta a gyógyszergyár a mellékhatásokat, per indul ellene New Hampshire-ben
Akár 580 millió euróba is kerülhet az Európai Gyógyszerügynökség elköltöztetése
47 halálos áldozatot szedett az influenza Romániában
Az antidepresszánsok hatékonyságát bizonyította egy nagyszabású kutatás
WHO: Négyszeresére emelkedett a kanyarós megbetegedések száma
Jelentősen nőnek a bérek a román egészségügyben
Kritikussá vált az immunglobin-hiány Romániában
Jódtablettákat osztogatnak a belga gyógyszertárak nukleáris baleset esetére
Alzheimer-kutatók kapták az idei „idegtudományi Nobel-díjat”
Már kilenc halálos áldozata van a kanyarónak Szerbiában
Hét év börtönre ítélték a HIV-gyógyszerrel spekuláló amerikai üzletembert
Megjósolhatatlan világjárványra figyelmeztet a WHO
Szigorítanák az opiát tartalmú szerek forgalmazását az Egyesült Államokban
Jóváhagyta az EP az uniós gyógyszerügynökség költözését
Kanadában is vizsgálják a Richter méhmiómát kezelő gyógyszerét
Állatkísérletek szerint rákmegelőző hatása lehet a Viagrának
Opiátválság alakult ki az Egyesült Államokban
Az Európai Bizottság tovább korlátozná a vegyi anyagok használatát
Tizenhárom éves korig elkerülhető lehet a felnőttkori cukorbetegség
Tovább terjed a kanyaró Romániában
Újabb skót tinédzser halt bele a stresszoldók használatába
Uniós szakminiszterek: A levegőszennyezés csökkentése nagyobb koordinációt igényel
A traumás agysérülések növelhetik a demencia kockázatát
A malária gyógyítását elősegítő módszert dolgoztak ki Marosváráshelyen
Több romániai kórházban tüntettek a bérükkel elégedetlen dolgozók