600 millió forintból fejlesztett idén az egri kórház

Csaknem 600 millió forintos fejlesztést valósított meg az idén az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet – írja az MTI a kórház sajtóreferensének közlése alapján.

Az uniós támogatások mellett jelentős, 200 millió forintot meghaladó összeget saját forrásból használt fel a kórház a betegellátás javítására – közölte Szegedi Erzsébet, a kórház sajtóreferense az MTI-vel. Elmondta: a belgyógyászati tömbben, valamint az MR- és DSA-vizsgálatok helyiségeiben bővítették a klímarendszert. Mindezek mellett korszerűsítik a légtechnikai rendszert a reumakórházban és a gyógyfürdőben.

Jelentős költségmegtakarítást eredményező napelem-beruházást is megvalósítottak 138 millió forint ráfordítással. A nővérszállót 400 millió forintból újítják fel, a kivitelezés 2019-ben indulhat el.

A sajtóreferens közölte azt is: megkezdődött a 46 egészségügyi szakember továbbképzését segítő projekt megvalósítása, amelyet 150 millió forintból teljesíthetnek. Kialakítanak és eszközökkel szerelnek fel egy úgynevezett skill labort is. Erre 180 millió forint uniós forrás áll rendelkezésre; a kivitelezőt hamarosan kiválasztják. Saját erőből műszereket, szemészeti és ultrahangkészüléket is vásárolt a kórház, uniós pályázat segítségével pedig egy nagyértékű ultrahangkészüléket is.

Forrás: MTI
Kelt: 2018-07-25