A magyar gyógyszeriparról vitáztak az IME konferenciáján

Az iparpolitika és azon belül a magyarországi gyógyszeripar volt fókuszban az IME Egészség-gazdaságtani konferenciájának második napján – írja a Portfolio.hu gazdasági hírportál.

A lap beszámolója szerint Greskovits Dávid, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének (Magyosz) elnöke kiemelte: míg az import gyógyszertermékek esetében 100 forintos támogatásból 30 forint adó és járulékbevétel keletkezik, addig a Magyosz tagvállalatainak adott 100 forintos támogatás 126 forintot generál a nemzetgazdaságnak. Kiemelte azt is, hogy 2017-ben 64 milliárd forintot költöttek kutatás-fejlesztésre. Az egyedi gyógyszerazonosító rendszer jövő februári bevezetéséről szólva úgy fogalmazott, hogy az „komoly kihívás” lesz a gyógyszergyártók számára, hiszen évente 17 milliárd doboz gyógyszer kerül forgalomba.

Az Innovatív Gyógyszergyártók Szövetségének (AIPM) igazgatója, Holchacker Péter előadásában hangsúlyozta, a klinikai vizsgálatok évente 100 milliárd forintos értéket képviselnek Magyarországon. Ennek kapcsán a megfelelő jogi és finanszírozási környezet megteremtését, a rendszerszintű támogató funkciók megerősítését, valamint az innováció a gyógyszerfinanszírozásban való elismerését kérte az egészségügyi kormányzattól. Holchacker kérdésre válaszolva aggasztónak nevezte a gyártói befizetések emelkedését, ugyanakkor megjegyezte, hogy az állami gyógyszerfinanszírozás mértéke reálértéken csökkent.

Forrás: Portfolio.hu
Kelt: 2018-06-22