Bemutatta államtitkárait az emberi erőforrások minisztere
Bemutatta új államtitkárait Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten, a tárcavezető a szakterületükön felkészült szakemberekként jellemezte az egyes ágazatok felelőseit.

Kásler Miklós úgy fogalmazott: arra kaptak megbízást, hogy a magyar emberek életét jobbá és szebbé tegyék. Alapvető kormánycél, hogy a nemzet fennmaradjon, gyarapodjon anyagiakban és szellemiekben, hogy a demográfia krízisből a nemzet a felemelkedő útra térjen, és minél több magyar kisgyermek szülessen – hangsúlyozta. Ha megmarad a nemzet, és támaszkodnak a magyar történelemre, kultúrára, mentalitásra, és mindezt ötvözik az európai értékekkel, akkor emberhez méltó életet tudnak a magyaroknak biztosítani – mutatott rá a tárcavezető.

Kásler Miklós azt mondta, az államtitkárokat úgy válogatta össze, hogy felkészült, tehetséges emberek kerülnek az egyes ágazatok élére, akikkel szellemileg azonosulni tud, és ők is vele. Ha csoportmunkában gondolkodnak, nincsenek egymástól elkülönülő területek – hangsúlyozta. A tárca parlamenti államtitkára Rétvári Bence, közigazgatási államtitkára Latorcai Csaba, az egészségügyért felelős államtitkár Nagy Anikó, az oktatásért felelős államtitkár Bódis József, a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár Novák Katalin, az európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár Vitályos Eszter, a nemzetközi ügyekért felelős államtitkár Pacsay-Tomassich Orsolya, a kultúráért felelős államtitkár Fekete Péter. A sportot Szabó Tünde, a szociális ügyeket és a társadalmi felzárkózást Fülöp Attila felügyeli – sorolta a miniszter.

Kásler Miklós az egészségügy új irányítójáról, Nagy Anikóról azt mondta, sokszor, nehéz helyzetben bizonyította már, hogy átlátja a magyar egészségügy egészét és az azzal kapcsolatos teendőket. Bódis József, az új oktatási államtitkár a Pécsi Tudományegyetem rektori székéből és a Magyar Rektori Konferencia éléről érkezik új feladatkörébe – közölte.

Fekete Pétert, a kultúráért felelős államtitkárt úgy jellemezte, mint aki a kultúra legkülönbözőbb területein mutatta meg képességeit. Hozzátette: az új államtitkár elképzelései abba az irányba mutatnak, hogy a magyar kultúra tartsa meg Európában elfoglalt helyét úgy, hogy közben képes legyen a fejlődésre. A miniszter megköszönte, hogy elődje, Balog Zoltán abba a szellemi irányba fordította a tárcát, amely céljaik felé közelít.

Forrás: MTI
Kelt: 2018-05-28

Kapcsolódó cikkek:
Egészségügyi együttműködésről tárgyaltak a V4 országok szakminiszterei
Újra lendületet kaphat a gyógyszerészi gondozás!
Intravénás eszközöket gyártó üzemet építenek Gyöngyösön
Ónodi-Szűcs: még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást, küszöbön a járvány
További fejlesztések indulnak az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben
Méhnyakrák-megelőzési hetet rendez a Mályvavirág Alapítvány
Levegő útján is terjedhet az influenza egy új kutatás szerint
Magyarországot is bíróság elé viheti az Európai Bizottság a magas légszennyezettség miat
Influenza: Több kórházban látogatási tilalmat rendeltek el
Influenza: Újabb kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat
Szakorvos: Csökken a szív- és érrendszeri betegségek miatt elhunytak száma
Éger István: Minden adott a hálapénz megszüntetéséhez
Albánia beelőzte a magyar egészségügyet az EHCI rangsorban
Epilepsziás betegek számára fejlesztenek agyi defibrillátort az SZTE kutatói
Látogatási tilalom a pécsi klinikákon és Csongrád megyében
Országszerte több az influenzás, megduplázódott az intenzíven lévők száma
Romániában megduplázódott az influenza halálos áldozatainak száma
Szakszervezetek: Az előrehozott bérfejlesztés „gesztusértékű”, nem oldja meg
Index: A sürgősségin jelentkező betegek 40%-át máshol kéne ellátni
Japán kutatás: A lassú evés csökkenti az elhízás kockázatát
Gyermekorvosok: Indokolatlan teher az iskolai hiányzások igazolása
A debreceni kórház szerint rendben van a félóránként 600 forintos parkolási díj
Csökkent a várakozási idő az Onkológiai Intézetben
Ombudsman: Nem érvényesülnek a sürgősségi pszichiátrián az ellátottak jogai
Sztrájkra készülnek az egészségügyi dolgozók
Már 83 kórházban van látogatási tilalom az influenza miatt
A napi e-cigarettázás majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát
Évi 14 ezer halálesetet okoz a légszennyezés Magyarországon
Az MSZP-Párbeszéd szerint vészhelyzet, a Fidesz szerint 53%-kos béremelés van az egészsé
Országos népegészségügyi program indult uniós támogatással