Kilégzési teszttel is diagnosztizálható lehet a nyelőcső- és a gyomorrák
Nagy pontossággal képes sikeresen kimutatni a nyelőcső- és a gyomorrákot a Londoni Imperial College kutatói által kifejlesztett kilégzési teszt.

A kilégzési teszt képes volt 85 százalékos pontossággal felismerni a rákot és megkülönböztetni a jóindulatú betegségektől a 335 ember bevonásával végzett klinikai vizsgálatokban - írták szakemberek az amerikai orvostársaság JAMA Oncology című tudományos folyóiratában pénteken megjelent tanulmányukban. A szakemberek remélik, az új teszt segíteni fogja az orvosok döntését abban, hogy a betegnek szüksége van-e további vizsgálatokra.

„Igazolni tudtuk a nyelőcső- és gyomorrák kimutatására kifejlesztett kilégzési tesztünket betegek egy nagyobb csoportján. A gyomor- és a nyelőcsőrákot legtöbbször késői szakaszban diagnosztizálják, amikor a kezelés már nem mindig lehetséges. Szükség van a rák korai észlelésére akkor, amikor a tüntetek még nem jellegzetesek, és a jóindulatú betegségek tüneteihez hasonlóak” – idézte George Hanna professzort, a tanulmány vezető szerzőjét az intézmény honlapja. A rák korai észlelése több kezelési lehetőséget biztosít a betegek számára és több életet ment meg – tette hozzá.

A nyelőcső- és gyomorrák a daganatos betegségek okozta elhalálozás 15 százalékáért felelős globálisan. Általában már előrehaladott állapotban diagnosztizálják, mivel a tünetek akkor észlelhetők, amikor a betegség kifejlődik. A gasztroenterológusok endoszkópiavizsgálat segítségével diagnosztizálják, amely költséges beavatkozás.

A kilégzési teszt a kilélegzett levegő vegyi összetételét vizsgálja, ami a nyelőcső- és gyomorrákbetegek esetében egyedülálló. A daganatok a szenet tartalmazó és az összes élő anyagban megtalálható illékony szerves vegyületek (VOC) jellegzetes szagát termelik, ez segíti az orvosokat a betegség korai jeleinek érzékelésben. A kutatók képesek voltak azonosítani és számszerűsíteni a VOC összetételét a kilégzési mintákban tömegspektrométer alkalmazásával.

A kilégzési teszten átesett 335 páciens közül 163-nál diagnosztizáltak nyelőcső- vagy gyomorrákot, és 172 beteg esetében állapították meg, hogy jóindulatú betegségben szenvednek vagy nem beteg a gyomruk. A kutatócsoport a további vizsgálatokban javítani fog a teszten, és egy nagyobb klinikai próbát fog elvégezni, valamint azt is vizsgálni fogja, hogy más daganatok, mint a hasnyálmirigyrák kimutatására alkalmas-e az új diagnosztikai eszköz.

Forrás: MTI
Kelt: 2018-05-22

Kapcsolódó cikkek:
Veszélyes fogyasztószereket is forgalmaznak az interneten
Jön a hadüzenet a gyógyszerhamisításnak
Megérkezett Magyarországról Kárpátaljára a kanyaró elleni oltóanyag első szállítmánya
Az amerikai biztosító nem fizette ki a kezelést, csak a kegyes halálhoz szükséges gyógys
Kanyaró: Németországban is ugrásszerűen megnőtt a megbetegedések száma
Elhallgatta a gyógyszergyár a mellékhatásokat, per indul ellene New Hampshire-ben
Akár 580 millió euróba is kerülhet az Európai Gyógyszerügynökség elköltöztetése
47 halálos áldozatot szedett az influenza Romániában
Az antidepresszánsok hatékonyságát bizonyította egy nagyszabású kutatás
WHO: Négyszeresére emelkedett a kanyarós megbetegedések száma
Jelentősen nőnek a bérek a román egészségügyben
Kritikussá vált az immunglobin-hiány Romániában
Jódtablettákat osztogatnak a belga gyógyszertárak nukleáris baleset esetére
Alzheimer-kutatók kapták az idei „idegtudományi Nobel-díjat”
Már kilenc halálos áldozata van a kanyarónak Szerbiában
Hét év börtönre ítélték a HIV-gyógyszerrel spekuláló amerikai üzletembert
Megjósolhatatlan világjárványra figyelmeztet a WHO
Szigorítanák az opiát tartalmú szerek forgalmazását az Egyesült Államokban
Jóváhagyta az EP az uniós gyógyszerügynökség költözését
Őssejtterápia javíthatja a szklerózis multiplexben szenvedő páciensek állapotát
Kanadában is vizsgálják a Richter méhmiómát kezelő gyógyszerét
Nemcsak az antibiotikumok rombolják a bélflórát egy új kutatás szerint
Állatkísérletek szerint rákmegelőző hatása lehet a Viagrának
Opiátválság alakult ki az Egyesült Államokban
Az Európai Bizottság tovább korlátozná a vegyi anyagok használatát
Tizenhárom éves korig elkerülhető lehet a felnőttkori cukorbetegség
Tovább terjed a kanyaró Romániában
Újabb skót tinédzser halt bele a stresszoldók használatába
Uniós szakminiszterek: A levegőszennyezés csökkentése nagyobb koordinációt igényel
A traumás agysérülések növelhetik a demencia kockázatát