Richter: Az EMA új intézkedéseket javasol az Esmyával kezelt betegeknél
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) Farmakovigilanciai Kockázat Elemző Bizottsága (PRAC) rendszeres májfunkció vizsgálatot javasol az Esmyával kezelt betegeknél a ritka, de súlyos májkárosodással járó események kockázatának csökkentése érdekében – közölte a Richter Gedeon Nyrt. pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A PRAC ajánlása szerint a készítményt tilos olyan nőknek szedni, akiknek a májával bármilyen probléma van.

A bizottság pénteken hozta nyilvánosságra megállapításait a nőgyógyászati készítmény vizsgálatával kapcsolatban, amelyet azért indított tavaly decemberben, mert a gyógyszerrel kezelt páciensek közül négynél súlyos májkárosodást jelentettek. A bizottság az idén februárban ideiglenes intézkedésként kezdeményezte, hogy a gyógyszerrel új kezelést ne kezdjenek el, de a folyamatban lévő kezelések befejezhetőek.

Az eljárás befejeztével a PRAC most arra a következtetésre jutott, hogy új betegek is elkezdhetik a kezelést az ajánlások figyelembevétele mellett, így minimalizálva a májkárosodás kockázatát. A készítményt a méh jóindulatú daganatai kezelésére használják. A PRAC ajánlásait még el kell fogadnia az EMA Emberi Felhasználásra Szánt Gyógyszerkészítmények Bizottságának, ezt követően az Európai Bizottság fogja véglegesen jóváhagyni. A használattal kapcsolatos új szigorítások az Európai Bizottság döntésének megjelenésével lépnek hatályba – derül ki a közleményből.

Az Esmya forgalma az idei első negyedévben az átmeneti intézkedések ellenére a vártnál kevésbé csökkent, 16,1 millió eurót tett ki a múlt év első negyedévében elért 20,8 millió euró után. A gyógyszer eladásaiból származó bevétel 2016-ban 69 millió eurót, 2017-ben mintegy 85 millió eurót tett ki. A készítményt Európa csaknem valamennyi országában forgalmazzák és mintegy 670 ezer betegnél alkalmazzák.

A Richter részvényeinek árfolyama negatív tartományban mozgott pénteken a Budapesti Értéktőzsdén, és ez a bejelentés után sem változott. A papírok délután 5710 forintot értek, csaknem 2 százalékkal csökkent az árfolyamuk az előző napi záróárhoz képest.

Forrás: MTI
Kelt: 2018-05-22