Évi húszezer magyar vesz részt gyógyszerkísérletekben
A klinikai tesztek során a betegek számára ingyenesen biztosított gyógyszerek milliárdokkal csökkentik a költségvetés kiadásait – írja a 24.hu.

A magyarok gyógyszerkísérletekben való részvételre irányuló nyitottságát az is jelzi, hogy Európában a vizsgálatok száma alapján a tizedik, míg a népesség arányára vetítve a negyedik helyen állunk ebben a tekintetben.

A 24.hu cikke idézi Dr. Nagy Károlyt, a klinikai gyógyszervizsgálatokra specializálódott Synexus vizsgálatvezető főorvosát, aki szerint „rengeteg jó szakember dolgozik Magyarországon, és sok kiváló vizsgálati centrum is van, egyrészt az állami-, másrészt a magánszférában működő egészségügyi intézményekben”.

A cikk megjegyzi: a gyógyszerfejlesztés során minden tízezer új molekulából körülbelül 250 jut el a laboratóriumi- és állatkísérletekig, körülbelül öt jut el az embereken való tesztelésig, és jó esetben egyből lehet törzskönyvezett gyógyszer. A fejlesztés korábban jellemzően 10 évig tartott, és 350 millió és 5,5 milliárd dollár közötti összeget emésztett fel. Mára a fejlesztések időtartama akár 4-5 évre is lerövidült, a költségek viszont továbbra is széles spektrumban szóródnak.

A Magyarországon végzett klinikai vizsgálatok évente átlagosan 90 milliárd forinttal járulnak hozzá a magyar gazdasághoz, amelyből körülbelül 34-38 milliárd a központi költségvetést gyarapítja különböző adónemeken keresztül.

Forrás: 24.hu
Kelt: 2018-05-22