Kásler: Az alapellátás megerősítésére van szükség
A jelenlegi demográfiai trend megfordítását, a munkaalapú társadalom építését, a nemzeti identitás erősítését és a felnövekvő generációk fizikai, szociális és lelki biztonságát emelte ki a megvalósítandó elképzelések közül az Emberi Erőforrások Minisztériuma élére jelölt Kásler Miklós az Országgyűlés népjóléti bizottságában hétfői meghallgatásán.

A kiemelt célok között említette, a családok támogatását, a gyermekvállalás ösztönzését. A gyermeknevelés differenciált támogatását szintén kiemelt célként jelölte meg. Fontosnak nevezte, hogy a munka ne akadályozza a gyermekvállalási kedvet, és ehhez véleménye szerint számos jó kormányzati intézkedés született.

Az egészségügyről szólva Kásler Miklós azt mondta, kiemelt célként kell kezelni a népegészségügyet, amelyhez pontos struktúra, terv, feladat és a felelősség meghatározás szükséges, és alapvető fontosságúnak tartja az országos intézetek megerősítését is. A miniszterjelölt szerint szükség van az alapellátás viszonyrendszerének újragondolására és rendkívüli megerősítésére, ehhez kapcsolódóan a sürgősségi ellátás és mentés átszervezésére. Kiemelte továbbá, hogy minden feltétel adott a lakossági szintű vastagbélrák-szűrés elindításához, amely „néhány hét, egy-két hónap múlva elindulhat”.

A szociális gyermekvédelmemmel és a fogyatékosüggyel kapcsolatban azt mondta, a legfontosabb az emberhez méltó életkörülmények biztosítása, és segíteni kell az idősek tartós ápolását. Mint mondta, érvényesült a segély helyett munkát elv, fenntarthatóvá vált a felzárkózás, az emberek a saját munkájukból élnek és létrejött a munkaalapú család.

Lukács László György (Jobbik) bizottsági alelnök arra volt kíváncsi, hogy a miniszterjelölt elégedett-e az egészségügyi közkiadások mértékével, illetve, hogy lesznek-e kórházbezárások, és arra, hogy Kásler Miklós hogyan viszonyul a hálapénz kérdéséhez. László Imre (DK) a kórházi ellátás finanszírozásának emelését firtatta, Révész Máriusz (Fidesz) hozzászólásában megvédte a kormány családpolitikáját, mint mondta, egyetlen kormány sem tett annyit a gyermekvállalás elősegítéséért, mint az Orbán-kormány. Ander Balázs (Jobbik) azt kérdezte, hogy tervezi-e a kormányzat a tíz éve változatlan családi pótlék emelését, a fiatalok önálló életkezdését segítő bérlakásprogram indítását, illetve azt firtatta, hogy tervezik-e az otthonápolás beszámítását a jogviszonyba, valamint a romaintegráció helyzetére szeretett volna választ kapni.

Kásler Miklós válaszában azt mondta, tiszta és törvényes viszonyokat szeretne az ágazatban. Mint mondta, kórházbezárásokat nem terveznek, és kitért arra is, hogy a jelenlegi onkológiai struktúra a 10 millió lakosságra jónak mondható. A kórházak adósságokról szólva azt mondta, struktúraváltás nélkül nem lehet a kórházi gazdálkodáson változtatni, de ez napirenden lévő kérdés – tette hozzá, és szintén napirenden lévőnek mondta a magán- és állami egészségügyi ellátás viszonyát, az orvoshiány leküzdésére pedig a szabadfoglalkozású orvosi státuszt szeretné bevezetni.

A bizottság kilenc kormánypárti igen, és hat ellenzéki nem voks ellenében támogatta Kásler Miklós miniszteri kinevezését. Tartózkodó szavazat nem volt.

Forrás: MTI
Kelt: 2018-05-15

Kapcsolódó cikkek:
Egészségügyi együttműködésről tárgyaltak a V4 országok szakminiszterei
Intravénás eszközöket gyártó üzemet építenek Gyöngyösön
Ónodi-Szűcs: még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást, küszöbön a járvány
További fejlesztések indulnak az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben
Méhnyakrák-megelőzési hetet rendez a Mályvavirág Alapítvány
Levegő útján is terjedhet az influenza egy új kutatás szerint
Magyarországot is bíróság elé viheti az Európai Bizottság a magas légszennyezettség miat
Influenza: Több kórházban látogatási tilalmat rendeltek el
Influenza: Újabb kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat
Szakorvos: Csökken a szív- és érrendszeri betegségek miatt elhunytak száma
Éger István: Minden adott a hálapénz megszüntetéséhez
Albánia beelőzte a magyar egészségügyet az EHCI rangsorban
Epilepsziás betegek számára fejlesztenek agyi defibrillátort az SZTE kutatói
Látogatási tilalom a pécsi klinikákon és Csongrád megyében
Országszerte több az influenzás, megduplázódott az intenzíven lévők száma
Romániában megduplázódott az influenza halálos áldozatainak száma
Szakszervezetek: Az előrehozott bérfejlesztés „gesztusértékű”, nem oldja meg
Index: A sürgősségin jelentkező betegek 40%-át máshol kéne ellátni
Japán kutatás: A lassú evés csökkenti az elhízás kockázatát
Gyermekorvosok: Indokolatlan teher az iskolai hiányzások igazolása
A debreceni kórház szerint rendben van a félóránként 600 forintos parkolási díj
Csökkent a várakozási idő az Onkológiai Intézetben
Ombudsman: Nem érvényesülnek a sürgősségi pszichiátrián az ellátottak jogai
Sztrájkra készülnek az egészségügyi dolgozók
Már 83 kórházban van látogatási tilalom az influenza miatt
A napi e-cigarettázás majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát
Évi 14 ezer halálesetet okoz a légszennyezés Magyarországon
Az MSZP-Párbeszéd szerint vészhelyzet, a Fidesz szerint 53%-kos béremelés van az egészsé
Országos népegészségügyi program indult uniós támogatással
Rekordot döntött az egyéni befizetések összege az OTP Egészségpénztárban